Közélet

Így játszotta el a halottat a Ferenciek terén elfogott férfi

Az okiraton minden stimmelt: szabályosan állították ki, pecsét is volt rajta, sőt, még a szükséges igazolványokat is mellékelte a "gyászoló" feleség.

Mint arról korábban beszámoltunk, sikeresen halottá nyilváníttatta magát egy hónappal „kalandos” elfogása előtt N. Gábor, akit a terrorelhárítók rángattak ki egy taxiból a Ferenciek terén, amikor is egy rendőr véletlenül meglőtte kollégáját.

Kiderült, a halálozásról szóló papírt egy hamis orvosi igazolás alapján készítették el a XII. kerületi önkormányzatnál. A 444.hu megkereste az önkormányzatot, ahol az alábbi választ kapták: N. Gábor felesége a Polgármesteri Hivatal Anyakönyvi Csoportjánál szabályosan kiállított, eredeti pecséttel ellátott halottvizsgálati bizonyítvánnyal jelentette be férje halálát, valamint a megfelelő igazolványokat is mellékelte.

Nem volt okuk kételkedni az okirat eredetiségét illetően, de mivel a nyomozás jelenleg is tart, nem áll módjukban további információkat közölni – tették hozzá.

Olvasói sztorik