Walter Santiago először azt hitte, hogy csak az autójáról tört le egy darab, és az csapódott a lehúzott ablakon keresztül a fejének, amikor egy hangos dörrenést hallott, és érezte, hogy valami fájdalmasan eltalálta a fejét. A 62 éves férfi unokája azonban látva a nagyapja fejéből ömlő vért, azonnal kijelentette: „Meglőttek!” És pontosan az is történt. A férfit egy pisztolyból kilőtt lövedék találta fejen egy floridai városban – írta az Orlando Sentinel.
A helyi rendőrségi szóvivő elmondása szerint a golyót egy nagy erejű fegyverből lőtték ki, de mire nekicsapódott Santiago fejének, már jelentősen vesztett lendületéből. A lövedék már lefele szálló ágban volt, amikor a lehúzott vezetőoldali ablakon berepülve fejen találta a férfit. A golyó ezután a sofőrülésnek ütődött, onnan felpattanva nekicsapódott a szélvédőnek, és végül az anyósülésnél lévő padlóra esve állt meg. A lövedék a rendőrség közlése szerint 40-es kaliberű volt.
Santiagót kórházba szállították, ahol hat öltéssel varrták össze „fejlövését”. A férfi a Sentinelnek elmondta: hazatérés után fejfájás kínozta és nagyon fáradtnak érezte magát a vérveszteség után. Az esetre mindössze egy pukli emlékezteti a fején. „Nagyon szerencsésnek érzem magam és egyben nagyon dühös vagyok, hogy ilyen megtörténhet” – jelentette ki a férfi.
Az eset miatt egyelőre senkit sem tartóztattak le.