Közélet

Hasba szúrta, mert csinosnak nevezte

A 25 éves nőnek nem tetszett a kocsmában kapott dicséret, és késeléssel végződő verekedést provokált.

„Jól nézel ki.” Jonathan Barras valószínűleg nem gondolta volna, hogy egyszer ezeknek a szavaknak a kimondása miatt szúrják hasba egy konyhakéssel. Pedig pontosan ez történt vele egy angliai kocsmában – írta a Daily Mail. A dicséret tárgyának, Marie Wattonnak ugyanis nagyon nem tetszett a bók – ahogy a nő ellen indított per ügyésze mondta, „erősen kifogásolta”.

A „felháborító” dicséreten a nő feldühödött, és agresszívan nekiment a 27 éves férfinak. A biztonsági kamerák felvételén a Mail beszámolója szerint úgy tűnt, még le is fejelte, de az ügyész szerint az nem történt meg, csak úgy tűnik. Ezután verekedés tört ki, Watton barátai és Barras között, és a férfi közben úgy orrba vágott egy nőt, hogy eleredt az orra vére.

Marie Watton – hasba szúrta egy konyhakéssel az őt csinosnak nevező férfit
Fotó: Facebook

Watton ezután ment át egy közelben lakó barátjához, ahonnan egy konyhakéssel tért vissza a kocsmába, és hason szúrta Barrast. A kés megsebezte a férfi máját, veséjét és vékonybelét. A férfi a még januárban történt eset óta már teljesen felgyógyult.

Watton ellen szándékos testi sértés vádjával indítottak eljárást. A nő bűnösnek vallotta magát, és a bíróság közölte vele, hogy hosszú börtönbüntetésre készüljön. Watton büntetésének nagyságáról január hatodikán születik majd döntés – közölte a Daily Mail.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik