Közélet

Napok óta fenyegetőzött a lányait megkéselő apa

késelés (késelés)
késelés (késelés)

A férfi képtelen volt feldolgozni, hogy gyermekei anyja elhagyta, a nő emellett harcolt azért, hogy hozzá kerüljenek a kicsik.

A késelő szomszédja szerint a férfi vasárnap azzal hívta fel volt párját, hogy kivégzi a gyerekeket – írja a Blikk. Az asszony a lapnak azt mondta, régóta figyeli már a család zűrös életét. Egyszer még a rendőröket is értesítette, de a járőrök a helyszínen mindent rendben találtak és elmentek. A férfi állítólag képtelen volt feldolgozni, hogy gyermekei anyja elhagyta és már mással van. A lányokat a bíróság átmenetileg a férfinál helyezte el, ebbe pedig az asszony nem tud belenyugodni.

A nagyszülők most azért harcolnak, hogy a kislányokat ők vihessék haza, azt mondják, mindent elkövetnek, hogy az anyjuk ne kaphassa meg őket.

Nem adott magyarázatot

Mint megtudtuk, a férfi – bár többször beszélt a rendőrökkel – magyarázatot nem adott a tettére. Pszichológus szakértő is járt nála.

A Hír24 úgy tudja, a férfi mély sebeket ejtett a lányok testén, egyértelműen szúrt, kisebb, úgynevezett vágásos sérüléseket nem okozott nekik. A férfi elsősorban a gyerekek testét, pontosabban a törzsüket célozta, arcukon, végtagjaikon nem szúrta meg őket.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik