Közélet

Elhagyták a kocsikulcsukat, fegyveres rablás közben

Az amatőr rablással próbálkozó testvérpár nem nézhetett túl sok rablásos filmet.

Hiszen akkor tudnák, hogy a menekülőautó motorját soha nem szabad leállítani, különben könnyen bajossá válhat gyors távozásuk a tett színhelyéről, bár a járó motor fontosságát a filmekben általában a „nem indul be az autó” feszültségfokozó elem bevetésével szokták bemutatni. Nem azzal, hogy a rablók a rablás közben elhagyják az indítókulcsot. Pedig pontosan ezt a hibát követte el egy testvérpár az amerikai Phoenix városában.

A Phoenix New Times című lap rendőrségi beszámolón alapuló cikke szerint a 19 éves Nathan Heredia Perez és kiskorú öccse egy Burger Kinget támadt meg szombat este, amikor az elképesztően ostoba hibát elkövették. A testvérek a gyorsétterem hátsó bejáratánál hagyták – az egyébként egy havertól kölcsönkért – autót, majd arcukat kendővel eltakarva berontottak a helyre. Míg az öcsi őrt állt, Perez fegyverrel fenyegetőzve hátulra parancsolta a dolgozókat, kifosztotta a kasszákat, majd kinyittatta a páncélszekrényt, és a 700 dolláros zsákmánnyal gyorsan menekülőre fogták.

Nathan Perez – elhagyta a menekülőautó kulcsát, miközben rabolt
Fotó:Maricopa County Sheriff Office

Illetve fogták volna, mert a kocsihoz érve kénytelenek voltak szembesülni azzal a ténnyel, hogy egyikük sem tudja, hogy hol van a kocsinak a kulcsa – írta a lap. Perez ugyan visszaküldte öccsét az étterembe, keresse meg, hátha ott felejtették, de nem lett meg. Így végül kénytelenek voltak gyalog távozni a helyszínről. Elszaladásuk minden bizonnyal bepánikoltra sikeredhetett, mert a nagy kavarodásban még a zsákmányukat is a helyszínen hagyták.

A két amatőr rablót végül egy közeli fészerben bújva találták meg a rendőrök. A New Times beszámolója arról nem tesz említést, hogy a kocsi kulcsa végül meg lett-e.

Persze lehetséges, hogy akkor is rosszul jártak volna, ha járó motorral hagyják ott az autót, ha azt nem őrzi senki. Mint azok a kaliforniai rablók, akiknek menekülőautóját az éppen kirámolt gyorsétterem egyik alkalmazottja kötötte el előlük, miközben ők a rablással voltak elfoglalva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik