Közélet

Meghalt a hullaházban felsírt csecsemő

Kétszer gyászolták meg szülei a koraszülöttként világra segített kolumbiai csecsemőt.

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, a terhesség 27. hetében császármetszéssel világra segített, és később a Milagros, azaz Csoda névre keresztelt kislányt a szülés után halottnak nyilvánították az orvosok, de tíz órával később a hullaházban kiderült, hogy mégis életben van.

A kislányt azonnal a kolumbiai főváros egyik kórházába szállították, de nem sikerült életben tartani. Öt nappal később, hétfőn életét vesztette a Bogotában található kórházban. Az első jelentések szerint halálát légzési problémák okozták – írta a FoxNews.

5 hónapos, 28 dekás baba – koraszülőtt csodák

A technika és az orvostudomány fejlődésével egyre korábban született babákat sikerül megmenteni. A 70-es években még kisebb fajta csoda volt, ha egy 6 és fél hónapra született baba nagyobb problémák (pl. vakság) nélkül megúszta a koraszülést, ma, a XXI. század első évtizedének végén már képesek az orvosok egy 460 grammal (!!!), a terhesség 21. hetén és 5. napján született lánybabát a terhesség rendes, 9-10 hónapos kifutása idején 3,5 kilóval hazaengedni – minden német orvosoknak sikerült. Hozzá kell tenni, hogy kis Friedával egy időben született fiútestvért sajnos nem sikerült megmenteni. Ez tényleg csoda, a 22. hét előtt született gyerekeket a koraszülésre specializálódott orvosok, a neonatológusok nem tartják életképesnek. Ennek ellenére 1987-ben is történt egy ilyen csoda Amerikában.

Súlyban a rekorder egy 24. héten született baba lehet, aki 280 grammosan látta meg a napvilágot – jóval könnyebben, mint egy 3 decis dobozos üdítő…A magyar csúcstartó a kis Szebasztián: 380 grammal született a terhesség 23. hetében, végül 2200 grammosan távozott a kórházból 5 hónaposan.

Íme egy 28 hétre született baba első pár perce:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik