Horgászok találtak rá egy női ruhás férfi holttestére pénteken Jászapátin, a tóban – írja a szoljon.hu. Az áldozat bátyja a szoljon.hunak elmondta, hogy egy hete keresték a testvérét, miután elment bulizni és nem tért haza. A vízben megtalált holttesten ütésnyomok voltak, ezért valószínűsítik, hogy megölték.
Arról is beszélt a lapnak, hogy öccse bár férfi testbe született, nőként élt, a családja elfogadta a másságát.
Gyűlölet-bűncselekmények Magyarországon
Gyűlölet-bűncselekmény: azon bűncselekmények, amelyeket előítéletes indokból követnek el.
A melegek elleni erőszakos, életelleni bűncselekmények alapja az elkövetőben önmaga ellen érzett előítélet: nem tudja elfogadni saját homoszexualitását, és ezt kivetíti a melegekre, majd ellenük fordul. Ez lehetett az egerlövői, életfogytiglanra ítélt gyilkos indítéka is.
Magyarországon, 2012 során az ismertté vált gyűlölet-bűncselekmények 48 százalékát rasszizmus, 44 százalékát antiszemitizmus, 4 százalékát homofóbia, 4 százalékát rasszizmus és antiszemitizmus motiválta.
Az esetek 80 százaléka nem járt személyi sérüléssel, míg 16 százaléka személyi sérülést okozott, 4 százaléka pedig ismeretlen kimenetelű. A bűncselekmények 36 százalékát Budapesten, 32 százalékát valamely megyeszékhelyen, míg 32 százalékát vidéki kistelepüléseken követték el.
Az esetek 28 százaléka személy ellen irányult, további 68 százaléka vandalizmus vagy tulajdon ellen irányult, 4 százaléka tulajdon és személy ellen irányult. (Forrás: Athena Intézet)