Közélet

Busszal ütközött, majd elszaladt

Az autós a karambol után kipattant a kocsiból.

A baleset kedden, késő este történt Budapesten, a XI. kerületben. Egy kocsi és egy BKV-busz ütközött össze, eddig ismeretlen körülmények között – értesült a Hír24. Úgy tudni, a karambolban egy ember sérült meg, őt a mentők súlyos állapotban vitték kórházba.

Információink szerint az autó sofőrjével nem tudtak beszélni a rendőrök, ugyanis a történtek után kipattant a járműből és elszaladt. Egyelőre keresik.

Múlt hét csütörtökön is hasonló eset történt, szintén a XI. kerületben. Akkor a Szerémi és a Kitérő út találkozásánál csapódott egymásnak két kocsi és egy teherautó. Az egyik jármű két utasa futásnak eredt, sőt, menet közben egy táskát és elhajítottak. Harmadik társuk megsérült, őt a mentők kórházba vitték, ahol a továbbiakban egyenruhások őrizték – ahogy a rendőrség szűkszavúan fogalmazott – bűncselekmény gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik