Közélet

Menekülő utasok és eldobott táska a budai karambolnál

Baleset (baleset)
Baleset (baleset)

A rendőrök megtalálták a holmit, amitől a páros igyekezett megszabadulni.

A rendőrség nem pusztán helyszínelt annál a balesetnél, amely dél körül történt a XI. kerületben – értesült a Hír24. Úgy tudjuk, az egyenruhások két férfit keresnek, akik kiugrottak az egyik járműből, kezükben egy táskával, amelyet később eldobtak. Információink szerint a rendőrök megtalálták az elhajított holmit.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Úgy értesültünk, egy embert a helyszínen elfogtak, ő ugyanis a baleset egyik sérültje. Hogy mi van a táskában és milyen gyanúba keveredett a társaság, még nem tudni.

Kerestük a rendőrséget az ügyben. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata egyelőre arról tájékoztatott, hogy valóban keresnek két embert,  egy harmadikat pedig kórházban őriznek az egyenruhások bűncselekmény gyanúja miatt.

Ahogy arról beszámoltunk, két autó és egy teherautó karambolozott csütörtökön dél körül, a XI. kerületi Szerémi út és Kitérő út találkozásánál. Utóbbi jármű felborult, a balesetben ketten sérültek meg. Egyiküket a tűzoltók vágták ki a roncsok közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik