Közélet

Fia péniszét égette a gyerekkínzó anya

Christine Gelineau  (christine gelineau, gyerekkínzó, )
Christine Gelineau  (christine gelineau, gyerekkínzó, )

A 18 éves fiúnak szörnyű kínzásokat kellett elviselnie édesanyjától.

Az amerikai New Hampshire állambeli Concordban élő nőt még tavasszal tartóztatta le a helyi rendőrség a fián elkövetett kínzások miatt, ami a helyi rendőrség akkori közlése szerint a „legfelkavaróbb” ilyen eset volt, amivel a nyomozók valaha is találkoztak – írta a Concord Monitor. Az 53 éves Christine Gelineau – akit 9-től 30 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek – egy húszéves ismerősével, valamint 29 éves unokahúgával együtt kínozta gyermekét.

Az ügyészek arra nem tudtak magyarázatot adni, hogy a három ember egészen pontosan miért is kínozta Gelineau fiát. Elképzelésük szerint az lehetett a dolog mögött, hogy a mentális problémákkal küzdő fiú már nem járt iskolába, és ezért anyja nem kapott kormányzati segélyt utána. „Büntetésből” kínozhatták heteken át – mondta az ügyész a bíró kérdésére, de a Monitor cikke szerint láthatóan nem túl magabiztosan.

A lap cikke szerint a fiút egyebek mellett arra kényszerítették, hogy fekáliát és férgeket egyen és vizeletet igyon, azzal fenyegetve, hogy ha nem teszi, öngyújtóval fogják égetni a péniszét. Amikor megtette, amit kértek, anyja mégis fogott egy öngyújtót, és megégette fia nemi szervének végét, ami az orvosok közlése szerint maradandó sérüléseket okozott. Az anya ezenfelül gyermeke arcába térdelt, többször is golyóstollal ütötte a gyomrát és éheztette.

Húszéves tettestársa, Daniel Cantrell egy ruhadarabbal fojtogatta a fiút, mellbimbóját égette perceken át, valamint megkötözte és rugdosta. A 29 éves Amy Nasont pedig azzal vádolják a helyi hatóságok, hogy vizelet megivására kényszerítette a 18 éves fiút, valamint mosószappan megevésére. Az ő ügyükben később dönt a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik