Nagyvilág

Kínozták kilencéves, boszorkánynak hitt lányukat

gyermekbantalmazas(960x640)(1).jpg (gyermekbántalmazás)
gyermekbantalmazas(960x640)(1).jpg (gyermekbántalmazás)

A két szülő veréssel meg egyéb kínzással megpróbálta kiűzni gyermekéből a gonoszt. Az első bírósági ítélet szerint az ördögűzés nem ritka gyakorlat a svéd evangélikus egyházban.

Előfordult, hogy a szülők összekeverték a lány vizeletét tisztítószerrel, és annak megivására kényszerítették a gyermeket. Az ördögűzéshez egy lelkész segítségét is igénybe vették. A folyamatos bántalmazás még 2007-ben és 2008-ban történt, a lány évekig hallgatott, csak nemrégiben fordult a hatóságokhoz.

Egy fellebbviteli bíróság a lány nevelőanyját két és fél év, apját 2 év és 3 hónap börtönre ítélte. Egyúttal elítélte az ördögűzésben részt vevő lelkészt személyes szabadság korlátozása és bántalmazás okán.

A bíróság elmarasztalta az ügyet első fokon tárgyaló bíróságot is, amiért az határozatában úgy fogalmazott, hogy az ördögűzés nem ritka gyakorlat a svéd evangélikus egyházban – adta hírül a The Local című svéd lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik