Közélet

Energiadrazsé túladagolásba halt bele

A halált okozó koffeinmennyiség dupláját találták a brit férfi szervezetében.

Mindent túl lehet adagolni, de ennyire? Egy bármelyik sarki boltban kapható mentolos drazsétól, még ha tartalmaz némi koffeint is, azt várnánk, hogy képtelenség belőle annyit a gyomorba erőltetni, amennyi már komoly egészségügyi kockázatot jelenthet. De nem: Angliában kapható egy Hero (hős) nevű energiadrazsé, melynek minden szeme 80 mg koffeint tartalmaz, körülbelül annyit, mint egy csésze kávé vagy egy 250 milliliteres doboz a népszerű, bikás energiaitalból. A könnyen és gyorsan fogyasztható tablettákból a gyártó honlapjának információi szerint, egy 12 darabot tartalmazó csomag 4 fontba (kb. 1400 forint) kerül, míg egy doboz bikás ital átlag 1,2 font (400 forint) körül kapható Angliában, vagyis a mentolos energiabogyók töredékáron pörgetnek.

A patológus jelentése szerint a 40 éves John Jackson szervezetében a halálos koffeindózis közel duplája volt megtalálható. Bár a boncolás kimutatta, hogy – vélhetően erősen italozó életmódja miatt – az áldozat májcirrózisban szenvedett és a véréből különböző kábítószerek nyomait is kimutatták, a halál oka egyértelműen koffeinmérgezés volt. „Az első eset a pályám során, amikor meg kellett állapítanom, hogy a halált közvetlenül és egyértelműen koffein-túladagolás okozta” – idézi a boncolást végző Dragana Cvijant a The Independent.

Robin Balmain, halottkém balesetként jelölte meg a túl sok koffeines cukorka miatt bekövetkezett mérgezést hivatalos jelentésében, de kijelentette, hogy a hatóságoknál kezdeményezni fogja, hogy hasonló terméket többé ne lehessen ártalmatlan leheletfrissítők között árulni. A jelentés nem tér ki rá, hogy pontosan hány drazsét is fogyasztott pontosan Jackson a halála előtt, a Hero által kibocsátott közlemény szerint, ha az áldozat szervezetében kimutatott dózist vesszük alapul, legalább háromszázat.

Bár a halált okozó mentolos cukorka a magyar boltokban nem kapható, bármelyik gyógyszertárban recept nélkül vásárolhatunk koffein tablettákat: húsz darab, 100 milligrammos tabletta kb. 500 forintba kerül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik