Közélet
ölelés (ölel, szerelem, szeretet, )

Szerelmespárnak álcázták magukat a NAV-osok

Szerelmi légyottokhoz kínált fel lakást egy férfi apróhirdetésben Szolnokon. A hirdetés felkeltette az adóhatóság érdeklődését is, ezért revizoraik búgó gerlepárként léptek akcióba, hogy feltűnés nélkül ellenőrizhessék a minden bizonnyal jövedelmező üzletet.

Korábban a témában:

A NAV-osok az egyik népszerű internetes oldalon találták meg a hirdetést, amelyben valaki „búvóhelyet” ajánlott pároknak akár csak néhány órára is – írja a szoljon.hu Az ellenőrök a megadott telefonszámon tudakozódtak a feltételekről, majd szerelmeseknek kiadva magukat igénybe vették a szolgáltatást.

A háromórás alibi randevú után ismét keresték a hirdetőt, akit próbáltak a helyszínre csábítani, de eredménytelenül. A NAV tájékoztatása szerint az ellenőrzés célja az volt, hogy kiderüljön, a bérbeadó eleget tesz-e nyugta és számlaadási kötelezettségének, és egyáltalán legálisan, bejelentetten végzi-e ezt a jövedelemszerző tevékenységét.

Végül a földhivatal adatai alapján jutottak el a tulajdonoshoz, akiről kiderült, hogy jóhiszemű főbérlőként adta ki a lakását a hirdetőnek, és fogalma sem volt arról, milyen tevékenység folyik a lakásában. Az apróhirdetésről is csak a vizsgálat miatt értesült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.