Közélet

Pánikba esett és elájult a megerőszakolt pénzügyőrnő

eroszak(5)(960x640).jpg (erőszak)
eroszak(5)(960x640).jpg (erőszak)

A NAV-nál dolgozó K. József egy napig tartotta fogva kolléganőjét – írja a Blikk.

Fogva tartott és megerőszakolt Salgótarjánban egy pénzügyőrnőt NAV-os kollégája, számolt be róla hétfőn a Blikk.

A lap keddi száma szerint sértett és az elkövető több éve ismerte egymást, jó munkakapcsolat volt közöttük, ám egy idő után a férfi zaklatni kezdte az özvegyet. Telefonhívásokkal, hívatlan látogatásokkal ostromolta. Házassági ajánlatot is tett neki.

K. József azzal az ürüggyel csalta fel magához a nőt, hogy új bútort hoznak a lakásába, ezért kísérje fel őt, mert felügyelnie kell az összeszerelést. Az asztalosok meg is jelentek, de amikor végeztek a konyhaszekrénnyel és elmentek, bezárult az ajtó. K. József pedig még a rémült nő retiküljét is elrejtette.

A nő megerőszakolását követően pánikba esett, majd rosszul lett, elájult. Magához térve halálfélelme volt. A szerencsétlen áldozat pechjére a közelben koncert volt, ennek hangosítása miatt még az ablakból is hiábavaló lett volna segítségért kiáltani. Próbált volna ágyneműkből kötélhágcsót készíteni, de egyrészt nem tudta hova erősíteni a végét, másrészt a dunyhák abban a szobában voltak, ahol megerőszakolója egész éjszaka tartózkodott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik