Közélet

Vettek egy gyereket Romániából, hogy dolgozzon

gyerekmunka (gyerekmunka)
gyerekmunka (gyerekmunka)

Százezer forintért vásárolt magának egy 14 éves fiút Romániából egy váli házaspár. A munkára megvett gyermek milliókat lopott el nevelőszüleitől. A rendőrség emberkereskedelem miatt nyomoz - értesült a HavariaPress.

Lopás miatt tett feljelentést egy váli férfi a Bicskei Rendőrkapitányságon szeptember 9-én. A nyomozók egy súlyos bűncselekményre is fényt derítettek: emberkereskedelemmel gyanúsították meg a feljelentőt és a feleségét. Kiderült, hogy a házaspár februárban, Romániában egy családtól százezer forintért vásárolt meg egy 14 és fél éves gyermeket.

A gyereket hivatalos iratokkal gyámságba vette a házaspár és úgy hozták Magyarországra, hogy dolgozzon nekik az év végéig. A megállapodás szerint az anya ezért kapta a pénzt, azonban a ,,vásárlók” arról nem tudtak, hogy a gyereknek nem ez volt az első gyámságba vétele és arról sem, hogy volt egy titkos megbízatása is. Az édesanyja úgy bocsátotta útjára fiát, hogy a lehető legtöbb pénzt lopjon a munkaadóitól.

A fiú tette is a dolgát, s a bő fél év alatt milliós nagyságrendben lopta meg a házaspárt. A váli férfi a lopássorozat miatt fordult a rendőrséghez. A rendőrök az eset feltárása után a férfit és feleségét őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A gyermek elhelyezéséről a nyomozók gondoskodtak.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kezdeményezték a romániai társszervekkel a kapcsolatfelvételt az anya felelősségre vonásával kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik