Közélet

Előzetesben a gyerekeket elcsaló piliscsévi férfi

laskai lászló (piliscsév, laskai lászló, )
laskai lászló (piliscsév, laskai lászló, )

A testvérpárt kilenc napig keresték - mégsem ezért dugják rács mögé. Elfogyott a pénze, miközben menekült a gyerekekkel, ezért úgy döntött, rabolni fog.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a napokban irabolt és megvert egy idős pilismaróti nőt – tájékoztatott a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A tettest szombaton fogták el Esztergomban. Egyes hírek szerint egy kisboltnál bukott le a két, piliscsévről eltűnt lánnyal vásárlás közben.

A férfit – azon túl, hogy megrontás miatt már keresték a rendőrök – most rablással is meggyanúsították, miután brutálisan bántalmazta idős áldozatát. Az asszonyra háza udvarán rontott rá, elvette az ékszereit és kevéske pénzét, majd magára hagyta. Az égre-földre keresett testvérek addig egy padon ülve vártak rá. A A 33 éves gyanúsított egyik gyermeket sem bántotta. A nagyobbik lány a Borsnak korábban úgy nyilatkozott, az ő ötlete volt, hogy menjenek el. Állítólag a „szöktetés” miatt a rendőrség nem vonja felelősségre a férfit.

A 14 éves Alexandrának egyébként nyáron született gyermeke. Édesanyja biztos benne, L. László a pici apja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik