Közélet

Idős nőt vert félholtra a piliscsévi lányokat elcsaló férfi

laskai lászló (piliscsév, laskai lászló, )
laskai lászló (piliscsév, laskai lászló, )

Nem volt pénzük, ezért rontott rá az asszonyra. Kitépte a fülbevalóját, gyűrűjét, pénzét elvette. A gyerekek eközben egy padon várakoztak.

A rendőrség vasárnap közölte, hogy szombaton elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint néhány nappal korábban Pilismaróton, saját háza kertjében egy idős nőre támadt. Bántalmazta áldozatát, majd elvette az értékeit, egyebek mellett az ékszereit, gyűrűjét és fülbevalóját. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rablót – bizonyos L. Lászlót, aki egy 33 éves piliscsévi lakos – még aznap elfogták. A tettes őrizetbe került, és kezdeményezik előzetes letartóztatását is.

Vitte a tárcáját is (police.hu)

Elfogatóparancs megrontás miatt

De nem ez az egyetlen, ami miatt a rendőrök látókörébe került a férfi. A rendőrség a napokban felhívást tett közzé, melyben azt írják, elfogatóparancsot adtak ki egy 33 éves, pilicsévi férfi, L. László ellen megrontás miatt. Bár hivatalosan ezt nem erősítették meg, de tudni lehetett, hogy ő az, aki miatt eltűnt egy helyi testvérpár, a 14 éves Alexandra és húga, a mindössze 11 esztendős Angelika. A rendőrség ugyancsak vasárnap közölte, hogy megtalálták a lányokat. Egy párkányi kisboltban buktak le, amikor vásárolni akartak. Előtte napokig meneteltek, több tíz kilométeren át, legtöbbször sátorban aludtak, csak egyszer húzták meg magukat egy panzióban.

A Blikk beszélt a családdal, a lányok elmondták, míg a férfi véghezvitte akcióját, egy padon kellett várakozniuk. Mikor visszatért, csak annyit mondott nekik, leütötte az asszonyt, majd előhúzta zsebéből a zsákmányt. A lap úgy tudja, az idős nőt még mindig kórházban ápolják.

Ezzel üthette le a nőt (police.hu)

Gyermeket szülhetett neki

A lányok édesanyja elárulta, a gyermekein számos vizsgálatot elvégeztek, de kiderült, hogy kutya bajuk. Hozzáfűzte, csemetéi megígérték, soha többé nem tesznek ilyet. Az asszony a Borssal is beszélt, azt mondta, haragszik a férfira, nem érti, hogy juthatott ilyesmi az eszébe. Abban is biztos, hogy ő rontotta meg nagyobbik lányát, és tőle született nyáron gyermeke. A DNS-vizsgálat eredményére várnak épp. A picit egyébként örökbe adják majd.

Az asszony szerint a családnak most leginkább egy jó pszichológusra lenne szüksége, különösen a nagyobbik lánynak.

Ezt megússza?

A 14 éves Alexandra állítja, a szökés az ő ötlete volt. Emiatt a rendőrség nem vonja felelősségre, mivel nem bántalmazta a testvérpárt a 9 nap alatt – derül ki a Borsból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik