Közélet

Rámozdult a NAV a Négy Tigris piacon kapható számlákra

verekedés a józsefvárosi piacon (ingyenes, )
verekedés a józsefvárosi piacon (ingyenes, )

Vizsgálatot indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a józsefvárosi Négy Tigris piacon történt számlák árusítása miatt - írta szombati számában a Magyar Nemzet.

A Nemzet emlékeztetett: csütörtöki számukban számoltak be arról, hogy könnyedén hozzá lehet jutni lepecsételt és kitöltetlen számlákhoz a józsefvárosi piacon. A darabonként ötezer forintba kerülő bizonylatok az ország különböző részein bejegyzett vállalkozásoktól származnak, a közhiteles cégadatbázisból pedig kiderült, hogy az érintett cégek egy része végrehajtás alatt áll – írták.

A Magyar Nemzet szombati számában a NAV-ra hivatkozva azt közölte: a hatóság folyamatosan jelen van a piacon, és már több alkalommal tetten értek hamis számlákkal üzletelő árusokat. A NAV szerint csökkent a számlákkal kereskedők száma, ugyanakkor ez a bűnözői kör folyamatosan “újratermelődik”.

Brámire is jutnak az adóellenőrök, úgy tűnik, a piacnak nincs sok hátra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik