Közélet

Fehér port kapott Hagyó Miklós családja

hagyo-miklos(210x140)(3).jpg (ingyenes, hagyó-per, )
hagyo-miklos(210x140)(3).jpg (ingyenes, hagyó-per, )

A volt budapesti főpolgármester-helyettes családjának jászberényi otthonába érkezett a küldemény.

Kapcsolódó cikkek

Mint id. Hagyó Miklós a Szoljon.hu-nak elmondta, pénteken délelőtt felesége a napi rutin szerint vette ki postaládájukból az aznapi leveleket, és még a házba befelé menet megkezdte azok felbontását. Az egyik borítékban azonban levél helyett fehér por volt, ami kibontáskor blúzára, nadrágjára, illetve a terasz kövezetére szóródott.

„Felhívtuk a fiunkat, hogy tájékoztassuk róla, mi történt, és megtudjuk, ő kapott-e hasonló küldeményt. Jeleztük neki, hogy vigyázzon a levelek felbontásakor. Értesítettük a rendőrséget, mert úgy véltük, komolyan kell venni az ilyen eseményeket” – mondta el id. Hagyó Miklós. Egyelőre nem tudják, hogy milyen anyag volt a küldeményben, hogy annak volt-e bármilyen egészségkárosító hatása, mindenesetre felesége most jól van.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság egyelőre nem vizsgálódott ügyben, a por összetételét a megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási szervének munkatársai vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik