Közélet

Mindent tagad az olajos maffiózó

portik (portik)
portik (portik)

A péntek délelőtti bírósági tárgyaláson Portik Tamás mindent tagadott: a bűnösségét, azt, hogy az éjszakai élet ismert alakja lenne, azt, hogy büntetett előéletű, és azt is, hogy intézetben nevelkedett volna.

A vádlott arról is beszélt, hogy „napi politikai csatározások eszköze”, és „mindenféle politikai koncepció érdekében” el kell tűrnie, hogy a nevét, a családját tönkreteszik. Állítása szerint semmi köze nincs a bűncselekményhez, egy általa teljesen ismeretlen ember megölésével vádolják.

Portik Tamás azt is hangulatkeltésnek nevezte, hogy az ügyészség az éjszakai élet egyik meghatározó alakjaként állította be, a vád több állítását – többek közt a gyilkosság hátterében húzódó ingatlanügyeket – pedig abszurdumnak tartja. P. Tamás visszautasította azt is, hogy kézigránátot dobatott volna 1996 októberében Prisztás II. kerületi érdekeltségére.

A vádlott szerint elképesztő, hogy 16 évvel a történtek után újraindítanak egy nyomozást, amelyben a tanúk jobban emlékeznek a történtekre, mint közvetlenül az események után. Feltette a kérdést, vajon mit nyert ő azzal, hogy Prisztás József meghalt? Azt mondta: neki “egy árva forint” sem származott belőle. Az ingatlanok tulajdonviszonyai miatt egyiket sem tudta volna megszerezni, Prisztás vagyonának 99 százaléka a barátnőjéé lett – mondta.

A pénteki tárgyaláson sem a másod-, sem a harmadrendű vádlott nem akart vallomást tenni.

A tárgyaláson P. Tamásra a TEK munkatársai, vádlott-társaira a büntetés-végrehajtás kommandósai vigyáztak, emellett a tárgyalóterem környékén és a bíróság épülete előtt is jelentős számban voltak rendőrök.

 


Fotók: Neményi Márton

Hosszú a bűnlajstrom

A rendőrség február közepén zárta le a nyomozást a Prisztás-ügyben. Két héttel később a Fővárosi Főügyészség már arról számolt be, hogy vádat emelt Portik Tamás ellen.

Portik többedmagával együtt 1994 és 2000 között az Energol Rt. vezérigazgatójaként jelentős vagyont szerzett, közben egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban. A tehetős „üzletember” 1996-ban elszámolási vitába keveredett az éjszakai élet egy másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, három ingatlan birtoklása miatt. A vádirat szerint októberben kézigránátot dobatott egy Prisztás érdekeltségébe tartozó autószalonra, illetve a mellette lévő pizzériára, novemberben pedig úgy döntött, megöleti ellenlábasát.

Tervébe bevonta Kacsa becenevű testőrét és egyik ismerősét is. Utóbbi feladata volt, hogy Prisztást november elsején a II. kerületi Ladik utcába csalja. A munka oroszlánrésze a testőrre hárult: ő lőtte fejbe a férfit.

Ugyanebben az évben kezdtek nyomozni az Energol kapcsán, 1997 októberében az akkor 29 éves Portik ellen is elfogatóparancsot adtak ki. Ő azonban eltűnt: egyesek azt mondják, hogy jó kapcsolatai révén kapott fülest, mások szerint az orosz maffia elől menekült Bécsbe. A lényeg, hogy hat évvel később – miután a gazdasági bűncselekmények elévültek – hazatért, és próbált tiszta lappal indulni.

A Fővárosi Főügyészség Portik Tamást felbujtóként, ismerősét bűnsegédként vádolta meg, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberöléssel. A gyilkos testőrnek előre kitervelten elkövetett emberölés miatt kell felelnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik