Közélet

Késlekedő busz miatt késeltek Miskolcon

kesel(210x140)(4).jpg (késelés, szurkálás, támadás, )
kesel(210x140)(4).jpg (késelés, szurkálás, támadás, )

Gázspray és zsebkés is előkerült.

Az eset a napokban történt, éjszaka, az egyik miskolci járaton. Két társaság tagjai estek egymásnak. A Lillafüredről induló busz késett, ez váltott ki indulatokat a jármű három utasa között – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Először vitatkozni kezdtek, majd – ahogy a rendőrség fogalmaz – egy férfi a buszról leszállva az említett okok miatt rátámadt a másik társaság két tagjára, akiket előbb gázspray-vel lefújt, majd a nála lévő zsebkéssel meg is sebesített.

Végül ők maradtak alul, az elsődleges orvosi vélemény szerint mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek. Ugyanakkor a rendőrség orvos szakértő bevonásával vizsgálja, megvalósult-e súlyos bűncselekmény is.

Az egyenruhások személyleírás alapján fogták el a tettest, egy 24 éves miskolci fiatalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik