Kilencven nappal meghosszabbította az előzetes letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság annak a két volt rendőrnek, akik a gyanú szerint agyonvertek egy román állampolgárságú férfit.
Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője azt mondta: a bíróság csütörtökön úgy ítélte meg, hogy a két férfi megalapozottan gyanúsítható a kényszervallatás, valamint a halált okozó testi sértés elkövetésével. A nyomozási bíró az elé tárt jegyzőkönyvek alapján döntött az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról. A határozat ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezhetnek.
A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség az ügyben kényszervallatás és halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást. Az ügy előzménye, hogy a Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án délután szolgálatukat teljesítő rendőrök előállítottak egy 47 éves férfit motorosfűrész-lopás miatt. Az izsáki rendőrőrsről este tettek jelentést, hogy az ember meghalt.