Közélet

Eltörték az orrát a Raoul Wallenberg Egyesület elnökének

orosz ferenc (orosz ferenc)
orosz ferenc (orosz ferenc)

Orosz Ferencet többen szidalmazták egy vasárnapi budapesti focimeccsen, majd egyikük eltörte az orrát. Az esetről hétfőn az érintett számolt be az MTI-nek, egy, a gyűlöletbeszéd témájában rendezett konferencián.

Kapcsolódó cikkek

Elmondta, vasárnap délután a Puskás Ferenc Stadionban az FTC–Videoton-meccsen szurkolt családjával, ahol többen Mussolinit éltető szólamokat, illetve „sieg heil”-t kiabáltak. Orosz Ferenc egy idő után rájuk szólt, hogy hagyják abba, ám ekkor megfenyegették és „zsidó kommunistának” nevezték.

A meccs végén távozóban két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, „csak azért is sieg heil”, majd másikuk megütötte.

Orosz Ferencnek az ütéstől eltört az orra, a mentők nyolc napon túli sérülésekkel szállították kórházba, tudomása szerint a rendőrség hivatalból feljelentést tett az ügyben.

Orosz Ferenc hétfőn délelőtt saját felelősségére elhagyta a kórházat, hogy részt vegyen és délután előadást tartson a gyűlöletbeszéd témájában, az ombudsmani hivatalban rendezett konferencián.

Az MTI-nek azt mondta, úgy gondolja, hogy az őt ért atrocitás gyűlölet-bűncselekménynek számít. Szerinte a szervezőknek vagy a rendőröknek a náci szólamokat skandálókat ki kellett volna emelniük a tömegből.

Martonyi: “Szégyent hoznak mindnyájunkra”

Martonyi János hétfőn levélben fejezte ki együttérzését Orosz Ferencnek, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökének, akit előző nap ért súlyos atrocitás. A külügyminiszter szégyenletesnek és felháborítónak tartja a történteket. A tárcavezető mélyen elítélte a támadást és mielőbbi gyógyulást kívánt Orosz Ferencnek.

Levelében a külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Orosz Ferenc tavaly a Raoul Wallenberg Emlékbizottság tagjaként a Külügyminisztérium partnere volt a svéd diplomata tiszteletére a kormány által meghirdetett emlékév programjainak megvalósításában – tájékoztattak. Martonyi János levelében úgy fogalmazott: “Az Ön és az Önhöz hasonló emberek munkája megbecsülést szerez hazánknak. Az Önnel szemben erőszakot elkövetők viszont mérhetetlen kárt okoztak Magyarországnak is és szégyent hoznak mindnyájunkra.”

Pintér Sándor belügyminiszter biztosította a kormány tagjait arról, minden erőfeszítést megtesz, hogy kézre kerítsék Orosz Ferencnek, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökének támadóit – tájékoztatta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn az MTI-t.

Az ütések minden jóérzésű magyar embert értek

Pintér Sándor belügyminiszter biztosította a kormány tagjait arról, minden erőfeszítést megtesz, hogy kézre kerítsék Orosz Ferencnek, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökének támadóit – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn.

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte: megdöbbenéssel értesült arról, hogy Orosz Ferencet, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét “neonácik” bántalmazták. “Az ütések nemcsak egy emberi jogokért kiálló szervezet elnökét, egy Fidesz-tagot, hanem mindnyájunkat, minden jóérzésű magyar embert értek” – írta a miniszter.

Felidézte, hogy Orosz Ferenccel közösen valósították meg a Wallenberg-emlékévet, és az egyesület elnöke nemcsak a Fidesz egyik helyi szervezetének alapítója, hanem mind neki, mind Orbán Viktor miniszterelnöknek régi barátja.

Balog Zoltán azt írta: “Orosz Ferencet azért érték ütések, mert felszólalt a gyűlöletbeszéd ellen”. Ez azonban “nem tántorít el bennünket attól, sőt, megerősít abban, hogy a jövőben is a lehető leghatározottabban fellépjünk a gyűlöletkeltő beszéd és cselekedetek minden megnyilvánulása ellen” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik