Szórakozás

A Facebook miatt verték össze?

A két hajléktalan még márciusban vert össze egy fiatalembert,közben folyamatosan azt kérdezgették tőle, hogy "miért jelölted ismerősnek?"

Dunaújvárosban, a Vasmű tér mögött lévő erdőből indult haza egy 21 éves fiatalember március 24-én az esti órákban, mikor egy bokor mögül két férfi ugrott elő.

Az egyik férfi számon kérte a meglepődött fiún, hogy a legnagyobb közösségi portálon miért jelölte be egy hölgy ismerősét.

A kérdésre nem is volt ideje válaszolni a fiatalembernek, mert azonnal ütni-verni kezdték. A verés közben letépték a táskáját is, mikor a földre esett. Ekkor egy kis időt nyerve futásnak eredt, azonban nem sikerült elmenekülnie, száz méter után üldözői utolérték, és újra bántalmazni kezdték. Ekkor még a telefonját is elvették, majd útjára engedték.

Az agyba-főbe vert fiú a hajléktalan szálló portását kérte meg, hogy hívja a rendőrséget. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon feljelentése során név szerint nevezte meg támadóit, Sz. Martin Józsefet és L. Attilát a nyomozók napokon belül felkutatták és elfogták- nyilatkozta a Fehérvár24-nek Kiss Z. Edward a megyei rendőrség sajtószóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik