Közélet

Börtönt kapott az erőszakos rajztanár

ítélet (ítélet, bíróság)
ítélet (ítélet, bíróság)

A mohácsi férfit korábban már felmentették a vádak alól. Aztán új eljárás indult.

Első fokon két év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Járásbíróság a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanárt csütörtökön. A bíróság Makkai Zsolt vezette tanácsa B. Mihályt tizennégy rendbeli, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt marasztalta el. A szabadságvesztés felének végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, és a tanárt véglegesen eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. A járásbíróság új eljárásban hozott döntést az ügyben.

A tanárt a mohácsi bíróság korábban felmentette a nemi erkölcs elleni bűncselekmények vádja alól, mindössze szerzői jogok megsértése miatt marasztalta el a számítógépén talált illegális szoftverek miatt. Ezért valamivel több mint 90 ezer forint pénzbüntetést kapott. A Pécsi Törvényszék azonban eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárást rendelt el.

A rendőrség az ügyben 2008 decemberében, egy hatéves kislány édesanyjának bejelentésére indított nyomozást. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, és úgy találták, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. Az anya elbeszélgetett a lányával, ekkor derült ki, mi történt vele az általános iskolában.

Ahogy a rendőrök a nyomozással haladtak, úgy derült fény a bűncselekmény-sorozat egyre több részletére, és nőtt az érintettek köre is. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki. Olyan diákoknál is felmerült a gyanú, hogy az erőszak áldozataivá válhattak, akiknek szülei az ügy kirobbanását követően még a tanár mellett demonstráltak Mohács főterén, kérve szabadon bocsátását.

A korábbi hivatalos tájékoztatásban az állt, hogy a pedagógus a rajszakkörök alatt, a tanteremben fajtalankodott a diákjaival, de nem közösült velük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik