Közélet

Zűrzavar a Batthyány téren megvert férfi ügyében

Komoly visszhangot váltott ki a BKV-figyelőn szerdán megjelent “Véresre vertek egy embert a hév biztonsági őrei” című bejegyzésünk. Elsőként a BKK reagált írásunkra, ezt a Facebookon már olvashattátok. Csütörtökön levelet küldött a BKV is. Az eredeti levél írója is újabb gondolatokat osztott meg a blog Facebook-oldalán, sőt, egy hozzászólásban az eset részleteit is leírta. Megkeresésünkre a BRFK is tájékoztatást adott. Az alábbiakban – egymás után, szerkesztetlenül – ezeket olvashatjátok.

A BKK közleménye

A mai napon a BKV Figyelőn Véresre vertek egy embert a hév biztonsági őrei címmel megjelent írást a BKK is olvasta. Annyit már most bizonyosan kiderítettünk, hogy a történetben említett személyek nem a BKK bejárati ellenőrei voltak, mivel a Batthyány téren a megadott időben nem teljesítettek szolgálatot. Az esettel kapcsolatban a BKV-nál vizsgálat indult, amelynek lezárulásáig bővebb információt nem tudunk adni.

A BKV reakciója

Az ügyben rendőri intézkedés történt, a BRFK. I. kerületi Rendőrkapitányság járőrei intézkedtek. A tényállásról ezért a Rendőrkapitányság tud felvilágosítást adni. A BKV Zrt. a CIVIL Zrt. konzorciummal végezteti a vagyonvédelmi munkát, az őrök a HÉV vagyonelemek (kábelek, állomások, stb.) biztonsági őrzését végzik, jegyellenőrzési tevékenységet egyáltalán nem látnak el.

A vagyonvédelmi cég soron kívül elvégezte az üggyel kapcsolatos belső vizsgálatát. Ennek során kiderült, hogy az ittas állapotban lévő agresszív férfit egy ismeretlen járókelő vitte ki a BKV területéről a közterületre. A sértett az intézkedő rendőrök és az egyik biztonsági őr jelenlétében elmondta, hogy őt a BKV-s biztonsági őrök nem bántották. Természetesen az ügy részleteinek tisztázása csak a rendőrségi vizsgálat után lehetséges.

Pechan Cecília szemtanú, az eredeti levél szerzőjének kiegészítése és újabb levele

Én a történetből (amit az ember mesélt el), azt tudtam kihámozni, hogy érvénytelen jeggyel szeretett volna feljutni a Hévre. Volt nála egy kezeletlen jegy is és mikor megbukott a másikkal, akkor azt elkezdte lobogtatni, de azt már nem engedték neki használni, megkérték, hogy hagyja el az állomás területét. Ő el is indult és közölte velük, hogy akkor megy 86-sal.

Elindult kifelé, ők meg mentek utána. Azt hitte, hogy csak ki akarják kísérni, de mikor a mozgólépcső tetejére értek, elkezdték lökdösni. Ez az, amit én már a buszról láttam. Azért vagyok biztos abban, hogy az ember nem kötekedett, mert mikor lökdösték, hátra sem fordult, csak mereven nézett előre és igyekezett minél hamarabb kiérni.

*

Mindenkinek köszönöm, aki megosztotta a levelemet a veréssel kapcsolatban. Úgy tűnik, jelentős visszhangot kapott az ügy.

1. Szeretném leszögezni, hogy a sok cikkben, ami megjelent, apró részletetek másként vannak leírva, illetve egy-két (néha több) mondattal kiegészült az eredeti levél (mintha én írtam volna). Ezek a történet lényegén nem változtatnak, de az igazsághoz ez is hozzátartozik. Az eredeti az oldalamon megtalálható.

2. Szeretném azt is leírni, hogy ellentétben sok emberrel, nekem alapjáraton se az ellenőrökkel, se a biztonságiakkal nincs gondom. Mióta felnőttem és dolgozó polgár lettem, mindig van bérletem, jegyem, így nem szokott atrocitás érni. Ez persze nem volt mindig így… Viszont minden nap BKV-val utazom és már több, mint 10 éve egy összetűzésem sem volt senkivel, aki ott dolgozik.

Én megértem, hogy a munkájukat végzik és azt is, hogy köztük is van ilyen és olyan ember is. Nem általánosítok, mert ez a lehető legtávolabb áll tőlem. Lehet, ez sokaknak nem jelent semmit, de én köszönni és mosolyogni is szoktam rájuk és sokszor vissza is kapom. A Batthyány téren a metró lejáratánál állóktól, például minden reggel.

3. VISZONT. A fentiektől függetlenül én nem fogok szó nélkül elmenni senki mellett, akit bántanak. Mindegy, hogy ezt ki teszi. Igen, lehet, hogy bennem sincs mersz már ahhoz, hogy egy verekedésbe beleavatkozzak, de hogy nem hagyok ott egy embert, aki a földön fekszik, az biztos. És remélem, hogyha nyilvánosságot kapnak az ilyen ügyek, akkor ez visszatartó erő lesz.

4. Mivel egyedül vállaltam a szemtanú szerepét, ezért keresem azokat, akik látták az esetet! Kérem keressenek meg!

A BRFK tájékoztatása

Megkeresésére hivatkozva tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügyben a sértett könnyű sérülést szenvedett. Az ügyben a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendőrség a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végzett, azonban az eset körülményeinek pontos tisztázásra érdekében további szemtanúk jelentkezését várja. További információ az üggyel összefüggésben a nyomozás érdekeire tekintettel nem közölhető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik