Közélet

Nem találják a kukában talált csecsemő anyját

A holttestre Budapesten, a Városligetben bukkant rá egy kétgyermekes apa csütörtök reggel. A rendőrség szombaton már a második közleményben kér segítséget a lakosságtól.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a csecsemő holtteste egy sörsátor közelében lévő kukából került elő. Azóta kiderült, a gyermek épen, egészségesen született, minden bizonnyal az anyja végzett vele és rejtette a szemetesbe.

A BRFK emberölés miatt indított nyomozást, az anyát még keresik. A rendőrök kérik, hogy aki a nyomozást segítő információkkal tud szolgálni, az hívja a 443-5000/32-451 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán. Hívható még a 107 vagy a 112 központi segélyhívó is.

Kérik, hogy jelentkezzen az is, aki a környezetében ismer olyan korábban állapotos nőt, akinek a terhessége megszűnt és a gyerekkel hihetően elszámolni nem tud, vagy éppen tud olyan nőről, akinek komoly nőgyógyászati problémái vannak, de semmiképpen nem akar orvosi segítséget kérni.

Úgy tűnik, a nőről a köztéri vagy más biztonsági kamerák nem készítettek használható felvételt, mert a rendőrség közleményében sem fotó, sem személyleírás nem szerepel.

Több tényező játszik közre abban, hogy egy anya véget vet gyereke életének. A szakember szerint általában azoknak a nőknek a fejében fordul meg a gondolat, akik nem tudnak mit kezdeni az anyasággal. Nincsenek felkészülve az anyaság szerepére vagy éppen a szülés miatt kialakult depresszión nem tudnak túllépni.

Csütörtökön egy másik megdöbbentő bűncselekmény is történt, az Mosonmagyaróváron. Egy 29 éves külföldi nő a félig befagyott bányatóba dobta hároméves kisfiát, majd feladta magát a rendőrségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik