A 13 ló keserédes történetéről november végén számoltunk be. Az állatok hosszú évekig sanyarú körülmények között, koszban, mocsokban, egymás hegyén-hátán, egy szűk kis karámban éltek, mindaddig, míg a XVI. kerületi önkormányzat el nem kobozta őket felelőtlen gazdájuktól. A legyengült patások egy csapásra bűnjelekké váltak. A titulussal ideiglenes, de szerető otthon, gondoskodás is járt, de két év után megfosztották őket „címüktől”. A gazda ellen indított eljárás befejeződött, a döntés egyértelmű volt: nem kaphatta vissza egyiküket sem. Ám ha egy eljárásnak vége, már a bűnjelekre sincs szükség, így történt itt is.
A lovakat a Bottyán Equus Hungária Ló- és Kutyaotthon Alapítvány gondozta 2010-től. Mindannyian szépen megerősödtek. Időközben a „család” gyarapodott két csikóval, mivel két kanca már vemhesen került hozzájuk. Amint az ítélet megszületett, a patások tulajdonjoga a magyar államra szállt. De az állam nem kért belőlük. A bíróság december 31-ig – vagyis bő egy hónapig – adott haladékot az állatvédőknek, hogy gazdát találjanak kedvenceiknek.
Azt is felajánlották az alapítványnak, vegyék át a lovakat. Nekik azonban nem lett volna pénzük gondozni őket, emiatt kaptak hideget-meleget. A bíróság nehéz helyzet elé állította őket: ha nem élnek a lehetőségek valamelyikével, „kiirtás” vár az egykori, immár boldog és egészséges bűnjelekre. Az idő szorított, új, szerető gazdák kellettek, de gyorsan. Szélmalomharcnak tűnt, mégis hatalmasat robbant. Ezrek osztották meg a Facebookon a történetet, égtek a vonalak, több százan akarták valamelyiküket. Már akkor biztos volt: mind gazdára találtak.
Korábban csont és bőr volt mindegyikük, ma már egészségesek – kattintson a képre!
Néhány héttel azután, hogy a bíróság aláírta azt a bizonyos halálos ítélet és elindult a gazdikereső-lavina, még mindig zajlik az élet a Bottyán Equus Hungária Ló- és Kutyaotthon Alapítványnál. Rédei Éva, a szervezet alapítója korábban a Hír24-nek azt mondta, megdöbbentő, hogy ennyien összefogtak, még sohasem tapasztalt hasonlót. Nem értette, hol volt eddig ez a sok jó szándékú ember, mivel eddig úgy tűnt, a hazai lótartók nyolcvan százaléka nem ilyen. Örült, hogy ennyien jelentkeztek.
Dolgozni, sokasodni, kolbásznak
Azóta sajnos kiderült, a lelkes jelöltek jó része csak hasznot akart húzni lehetséges „kedvencéből”, hisz jó lett volna dolgoztatni, tenyészteni, netán kolbásznak. Rédei Éva szerint körülbelül 800-an keresték fel őket, igyekeztek mindenkivel beszélni, nehogy éppen az maradjon ki, aki a legjobb választás lenne. Volt olyan nap, hogy férje telefonján rövid idő alatt 370 nem fogadott hívás gyűlt össze. A kör végül szűkült, körülbelül 150-200 jelentkezőről tudják nyugodt szívvel azt mondani, hogy „tiszta szándékok” vezérelték, és mindössze néhány tucatnyian, akik ideális otthont tudnának biztosítani. Nekik egytől-egyig nagyon örültek.
A szerencse dönt
Kimerítő időszakon vannak túl, most lószerető barátaik segítségével felkeresik a szóba jöhető jelölteket otthonaikban, körbenéznek. Ismerőseiket azért kellett bevonniuk, mert nem tudnák egyedül vállalni az utazásokkal járó költségeket. A tervek szerint a „nagyüzemnek” hamarosan vége, szeretnék, ha még karácsony előtt megszületne a döntés. Úgy számolnak, hogy körülbelül hatvan ember közül kell majd a végén választaniuk, úgy vélik, ők mindannyian megérdemlik, hogy megkapják valamelyik lovat. Éppen ezért sorsolnak, nem akarnak igazságtalanok lenni.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen az ideális otthon, Rédei Éva azt mondta, jusson a lónak több is egytenyérnyi szabadságnál, legyen egy legelő, ahol kedvükre futhatnak, lehetőség szerint istállójuk, és egy olyan társuk, aki úgy gondol rájuk, mint egy társra: „Jóban és rosszban, egészségben és betegségben.”
Az emberek a lovaknak, a lovak a kiskutyának találtak gazdát
Sokan látogattak el az alapítványhoz, látni akarták a patásokat. És bár lovuk nem lett, egy kutyus és egy kislány mégis nagyon örült. Az alapítvány vezetője elmesélte, a körülbelül 9 hetes kiskutyát egy gyerek találta az erdőben, egy dobozban. A kislány nem tudott kihez fordulni, sehol sem fogadták az állatot, egyszerűen nem volt hely. Éppenséggel az alapítványnál sem, de látva a szomorú gyermeket mégis engedtek. A lány meghálálta, osztálytársaival ételt vettek a kutyusnak. Gombit éppen egy vele egyidős lányka fogadta örökbe, ahogy ő fogalmazott, ahogy meglátta, szerelembe esett.
Új sebek, új lovak
A dolgok jól alakulnak, mégis nap mint nap akad, ami beárnyékolja az örömüket. Nemrégiben két új patás került az állatvédőkhöz. Eredetileg négyen voltak, de mire tudomásukra jutott, mi folyik a pilisszentiváni tanyán, két állat már elpusztult. Ketten maradtak, két belga hidegvérű. Rajtuk kívül öt kecskét is találtak, hasonlóan mostoha körülmények között.
A belga hidegvérűek óriási állatok, ha egészségesek, a 900-1000 kilogrammot is elérik. Ők mindössze körülbelül 400-400 kilogrammot nyomtak. Egyiküknek csúnya seb tátong a lábán, amely elfertőződött, és bár már jobban van, az orvos egyelőre túl gyengének találja, hogy megoperálja. Neki és társának is erősödnie kell. Az alapítvány vezetője azt mondja, egyszer nekik is megtalálják majd a megfelelő otthont.
Már sokkal jobb bőrben vannak – kattintson a képre!
Bátrabbak lettünk
Rédei Éva szerint sajnos már rég nem szabadna lovas nemzetnek kikiáltani magunkat. Úgy véli, a többség nem úgy bánik ezekkel az állatokkal, ahogy megérdemelnék, elfelejtve azt a hatezer évet, amit az ember mellett szolgáltak végig. Használni és szaporítani, ehhez értünk.
Az alapítvány vezetője elmondta azt is, az biztos, hogy az elmúlt időszak megtanította őket arra, hogy bátrabbak legyenek: bátrabban kobozzanak és bátrabban vegyenek magukhoz állatot. Tény, sokan valóban azért jelentkeztek náluk, hogy valamilyen módon hasznot húzzanak az elkobzott patásokból, de mégis ott az körülbelül 200 ember, akiknek nem ez volt a céljuk, ahogy azoknak sem, akik a közösségi oldalon fogtak össze. Ez ad nekünk erőt – tette hozzá Rédei Éva.
