Közélet

Hatan előzetesben a rendőrtámadás miatt

magyar-rendorok(210x140)(10).jpg (rendőrök, magyarország, )
magyar-rendorok(210x140)(10).jpg (rendőrök, magyarország, )

Egy ember hivatalos személy elleni erőszak, öt pedig csoportos garázdaság miatt várja fogságban a döntést további sorsáról. A TASZ továbbra is állítja: rendőri túlkapás volt, vizsgálat kell.

Erről a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatta hétfőn az MTI-t. Egy férfit hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak, öt ember ellen pedig csoportosan elkövetett garázdaság a vád – közölte Soltész Bálint. A további eljárást a csoportos garázdaság ügyében a hatvani rendőrkapitányság, a hivatalos személy elleni erőszak miatt pedig az Egri Nyomozó Ügyészség folytatja le – tették hozzá.

Soltész Bálint az MTI-nek korábban azt mondta: a mintegy 40 fős csoport azután gyűlt össze a kapitányság előtt, hogy a rendőrök kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt előállítottak tizenkét embert. A rendőrség szerint az összegyűltek kiabáltak, agresszívek voltak, nem hallgattak az őket rendre utasító rendőrökre, sőt rájuk is támadtak.

Azonban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint aránytalanul alkalmazott erőszakot a rendőrség Hatvanban. Tudomásuk szerint egy, a rendőrök által megvert fiú miatt tört ki botrány a hatvani rendőrség előtt, majd az eset információik szerint sorozatos rendőrattakokba torkollt, amelyek során nőket, gyerekeket és idős embereket vertek meg a rendőrök.

A TASZ azt várja az ügyészségtől, hogy kezdeményezzen vizsgálatot a múlt héten csütörtökön Hatvanban történtek ügyében – olvasható a jogvédő szervezet hétfői közleményében. A TASZ a Független Rendészeti Panasztestület eljárását is kezdeményezi az alapjogsértő rendőri intézkedés megállapítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik