Közélet

Rendőrattak vagy rendőrverés? Ki vert kit Hatvanban? – videó

Hatvan(210x140)(1).jpg (hatvan, elfogás,)
Hatvan(210x140)(1).jpg (hatvan, elfogás,)

Az egyenruhások azt mondják, nem volt rendőrattak, a TASZ és az érintettek szerint viszont nagyon is. Mindenki az igazát bizonygatja, a rendőrségnek elege lett, előhúzták az ütőkártyát, felvételt villantottak.

Kerítések felett átrepülő akciósok, vécébe dobott drog, földön landolt bicska, hőzöngő tömeg, vita, jajveszékelés és földre tepert lázongók – mindez látható a rendőrség által kiadott, csaknem ötperces felvételen. Szokatlan módon a képek mellé most hang is jár, ami nem megszokott a hatóság részéről, de így legalább megtudhatjuk, hogyan fogjuk az “édestestvérünkre”, övé az eldobott kés, hogy miképpen kell szép ízesen káromkodni, hallhatjuk az érintettek teljes kórtörténetét, ahogy azt is, Erzsi nem ismer tréfát, bizony szólni készül az ügyvédnek.

Az összevágott felvétel első két perce a csütörtöki, kábítószeres rajtaütés látható, utána következnek a rendőrkapitányságnál rögzített képek. Megmutatják – legalábbis egy részletét – hogy mi zajlott le a felpaprikázott rokonok és a rendőrök között azon a rejtélyes délutánon. Felvették azt is, ahogy az egyenruhások többeket megbilincselnek és kisebb-nagyobb ellennállás mellett elvezetik őket.

Első menet

Már napok óta feje tetején áll világ, a nagy kérdés, vajon mi történt azon a sejtelmes csütörtökön Hatvan szép városában. Kezdődött ugyebár azzal, hogy a rendőrök egy kábítószerügy kapcsán előállítottak 12 embert. Az akció jól sikerült, kattantak a bilincsek, a diadalról a rendőrség közleményben számolt be még aznap este. Tájékoztatták a nagyérdeműt arról is, hogy miután elkapták az elkapnivalókat, az érintettek családtagjai tiszteletüket tették a Hatvani Rendőrkapitányság épületénél, és kiabáltak, fenyegetőztek, rendőrökre támadtak, és így tovább. A csetepaté eredménye: újabb előállítások.

Ekkor jött a Társaság a Szabadságjogokért. A jogvédők kitartóan állítják: bizony a rendőrök támadtak fenevad módjára. Úgy vélik, a családtagok joggal háborogtak, hiszen egyik szerettük ütésnyomokkal az arcán sétált ki a rendőrség épületéből. Másrészt az egyenruhások vertek meg mindenkit, akit csak értek, nőt, gyereket, időset, fiatalt.

Második menet

A felek tehát egymásnak feszültek, alig lett vége az első menetnek, a TASZ ismét ringbe szállt, újabb részletekről számoltak be, kit, hogy, milyen körülmények között vertek meg a rendőrök. Elmondták, mások mellett a rend őreinek áldozatul esett egy nagymama és két unokája is, akiknek semmi közük sem volt a rendőrkapitányságnál zajló eseményekhez. Mindemellett leszögezték: nincs mese, az indokolatlan bántalmazások miatt feljelentést tesznek.

Pár órával később a rendőrség is felvette a kesztyűt, mondván, az érintettek valótanságokkal, csúsztatásokkal, szándékos ferdítésekkel és hangulatkeltéssel próbálkoznak. Ők is a szövevényes ügy újabb részleteit pakolták ki az asztalra, elmondták, a feldühödött családtagok robbantással fenyegetőztek, megpróbáltak betörni a rendőrség területére, kötekedtek, verekedtek. Leírták, ki, mikor és hogyan sérült meg, ahogy azt is: a parancsnoki vizsgálat szerint szakszerűen jártak el.

Az esti órákban nyilvánosságra hozott felvételekhez az egyenruhások nem fűztek semmilyen kommentárt, egy felkiáltójel kíséretében tették közzé honlapjukon a fenti videót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik