Közélet

Nem hitt az egyik BKK-s a másiknak

Egyik, akkoriban a BKV-nál dolgozó ismerősöm egyszer azt mondta: a BKV-nak nem utasai vannak, hanem túszai (akkoriban még nem létezett a BKK). Ez jutott eszembe a tegnap közölt levél olvasásakor, de a mai észrevétel is erre reflektál.

Nem az a baj, hogy a BKK jogszerűtlenül járt el az alábbi esetekben, valószínűleg a mai levélben leírtakat is meg tudja magyarázni a BKK szabályzatának valamely passzusa. A gond az, hogy ez a szabályzat életszerűtlen; mintha a társaságnak nem az lenne az érdeke, hogy problémás esetben segítse az utast, hanem kizárólag a büntetés.

A mai történet is azt sugallja: minél többet pofázol, annál többet fizetsz. Miközben évek óta ódákat hallunk arról, hogy versenyképessé kell tenni a közösségi közlekedést, gyakran az a tapasztalat, hogy a BKK nem partnerként, hanem ellenségként kezeli a szorult helyzetbe került utast.

Lányom 2012. augusztus elején lent volt velem a család vidéki telkén és sikerült a sok nyárias öltözés-pakolás során a diákigazoványát beejtenie az ágy mögé. Augusztus 9-én egy ellenőr megállította és a kisebbik pénztárcájában tartott érvényes, kitöltött havi diák bérletszelvény mellé nem tudta felmutatni diákigazolványát, amelyet jegyzőkönyveztek.

A kapott készpénzátutalási megbízásra az ellenőr felvezette, hogy érvényes tanulmányi szelvénnyel rendelkezett, valamint azt, hogy DIÁK IG. NÉLKÜL. Még aznap délután főiskolájában beszerezte az igazolást, hogy valóban fenn áll hallgatói jogviszonya, azonban pénteken vidékre utaztunk, és csak következő hét közepén érkeztünk újra Budapestre.

Közben lejárt az ellenőrzéskor még érvényes bérletszelvénye, amely helyett a szokásoknak megfelelően édesanyja újat vásárolt és a régit kidobta, mivel már szükségtelennek ítélte.

A megjelölt 8 napos határidőn belül (17-én az utolsó napon) az Akácfa utcai irodában lányom megkísérelte befizetni a kapott tájékoztatón szereplő 2000 forintos bírságot a főiskola által kiállított igazolás alapján, amelytől az ott dolgozó ügyintéző elzárkózott, a pénzt nem volt hajlandó átvenni, mivel álláspontja szerint be kellett volna mutatni az ellenőrzéskor érvényes bérletszelvényt is.

Tekintettel arra, hogy az ellenőr felvezette a bírságról szóló lapra, hogy volt érvényes (025/189828/3850,-) TAN. SZELVÉNYE, ezért az ügyintéző eljárását nem tudtuk elfogadni, különösen azért nem, mert kijelentése szerint “NEM HISZ AZ ELLENŐRNEK”, hogy akkor volt érvényes szelvény.

Mivel nem akartam lekésni a határidőt, ezért még azon a napon átutalással teljesítettem a bűntetés befizetését és panasszal fordultam az irodához, amelyre szeptember 11-én választ is kaptam, bár kissé furcsa stílusban és modorban.

Az érintett szervezet vezetője nem vizsgálta az irodában történteket, de felvilágosított, hogy a nyilvántartásuk szerint : “Pótdíjazás oka:tanuló értékszelvény diákigazolvány nélkül” !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, és tájékoztatott, hogy megérkezett a 2000 forint befizetésem, de azt csak részösszegként tudja lekönyvelni, ugyanis jelenleg fennálló tartozásom 30 500 forint, mivel nem fizettem be 2 munkanapon belül a 8000, illetve a 30 napon belüli 16 000 forintos pótdíjat.

Állítása szerint a “BKK Zrt. hatályos Üzletszabályzata szerint” állapította meg a pótdíjat (amit természetesen valahol biztosan meg lehet tekinteni), illetve az “átvett pótdíjazási csekk és a HOZZÁ TARTOZÓ TÁJÉKOZTATÓ” alapján tisztában kellett volna lennünk, hogy be kell mutatni a bírságoláskor érvényes bérletszelvényt.

Nos, a tájékoztató ILYET NEM TARTALMAZ, csak azt, hogy a bírság összege 2000 forint, ha rendelkezett a bírságoláskor érvényes bérlettel… Ezt pedig éppen az ellenőr igazolta akkor, amikor a pótdíjazásról szóló csekket kitöltötte, de ez a BKK Zrt.-t nem érdekli, NEM HISZ SAJÁT ELLENŐRÉNEK, olyan irat (szelvény) becsatolását kéri, amiről maga is elismeri a nyilványtartása szerint is, hogy létezett.

Ismételt levelében már csak arra futotta a vezetőnek, hogy megfenyegessen a végrehajtási eljárással és költségekkel. Nem tudom…

OK, lányom figyelmetlen volt, nem volt nála a diákigazolványa, de az igazolást beszerezte (azóta előkerült a régi diákigazolvány is), nem mondom, hogy a 2000 forintos pótdíj nem jogos (bár azért ez nem a szabálysértési törvény szerinti helyszíni bírság kategóriája, vannak országok, ahol a nem szándékos hibákért nem büntetnek), rendben, befizettem.

Az ügyfélszolgálaton használt minősíthetetlen hangnemet használó, a saját kollégáját “hazugnak tartó”, jegyzőkönyvét el nem fogadó ügyintézőt talán ne én minősítsem, de legalább ezt a vezetője sem tette meg, hiszen a panasz ezen részét nem vizsgálta.

Ön, aki többet látott nálam, talán meg tudja ítélni, tényleg ki kell fizetnem a lányom után a további 30 500 forintot? Utolsó levélváltásunkban jeleztem a BKK Zrt. szervezeti elem vezetőjének, hogy ha továbbra is ezen az állásponton maradnak, akkor az általa fenyegetett végrehajtási eljárás miatt találkozunk a bíróságon…

Az azért biztos, olcsóbb lesz egy darabig kocsival elvinnem Pesten jópárszor, mint a bérleten kívül ezt is kifizetni… Minden dokumentumot szívesen bocsátok rendelkezésére…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik