Közélet

Öt perc sem kell egy csúcskocsi ellopásához

autótolvaj (autótolvaj, )
autótolvaj (autótolvaj, )

Egy felsőkategóriás autó akár már félmillióért kaphat új azonosítókat, hogy sose derüljön ki róla, hogy nem tisztességes úton került új tulajdonoshoz – derül ki a vezess.hu interjújából.

Autómániás versenyzőből lett orgazda-szerelő Sándor Gyula, aki csalásért, sikkasztásért, és egyedi azonosítójel meghamisításáért kapott 7 év 4 hónapos börtönbüntetést. A férfi a vezess.hu-nak elmondta, nagy „család”foglalkozik a lopott autókkal, illetve azok legalizálásával. Az eltulajdonítható értékes járművekről szóló tippadóktól, a tolvajokon át az orgazda-szerelőkig, és a papírok megszerzésében segédkező hivatalnokig terjed a bűnszervezet, ami nem működne kölcsönös bizalom nélkül.

Ő roncsautó legális azonosítóit ruházta át lopottakra az ötszázezer forintos járművektől a felsőkategóriásig. A legalizálás ára nagyjából a negyedmilliótól a félmillióig mozog. A legkevesebbet egyébként éppen a drága autók tulajdonosai akarnak fizetni, akik olyan „90 százalékban spórolnak még akár a 10 ezer forintos tételen is”

A szerelő azt is elárulta: 4-4,5 fél perc ellopni egy csúcskategóriás autót, és a budai hegyekben lehet szerezni. Szerinte az autótolvajt csak a haszonszerzés vágya hajtja, nem hobbiból csinálja, vagy azért, hogy megkárosítson valakit.

Egy kétmilliós autóért például 350 ezer forintot is kaphat az eltulajdonítója, az orgazda viszont egymilliót hoz ki belőle.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik