A lap információi szerint a testvérpár azért kapta a pénzt, mert 2007-ben az egyik bűnös vallomása alapján ártatlanul több hónapra előzetes letartóztatásba kerültek a Prikkel házaspár meggyilkolása miatt. Sztojka testvére azt mondta: kis híján megbolondult és bátyját „is borzalmasan megviselte a raboskodás”. Miután tisztázódott, hogy nincs közük a gyilkossághoz ügyvédjük kártérítést követelt az államtól és kaptak is 5 millió forintot. Szerinte öccse megint áldozat.
“Amennyiben az állam által kifizetett kártérítés még megvan, igényt tart rá a gyászoló család. Akár kárenyhítés címén is. A felelősök idáig nem próbálták meg a gyászolók terheit csökkenteni, noha a tárgyalás alatt ezt ígérték” – mondta Helmeczy László ügyvéd. A Cozma család egyébként összesen 580 millió forintot akar kapni az elítéltektől – emlékeztet a Blikk.
Korábban a Hír24 megírta, hogy a Cozma-per harmadrendű vádlottjának, Sztojka Ivánnak az ügyvédje várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordul, miután a Kúria hétfőn részben megváltoztatta a jogerős ítéletet a Cozma-ügyben, és védence büntetését 8 évről 13 évre súlyosította. Szikinger István szerint az eddigi eljárásban számos olyan esemény történt, amely alapvetően megkérdőjelezi az egész eljárás tisztaságát, pártatlanságát. Ezek közé tartoznak a Veszprém Megyei Bíróság elnökének, illetve az országos rendőrfőkapitánynak a nyilatkozatai, melyek „A szíven szúrt ország” című filmben, illetve másutt hangzottak el, és részben súlyos, valótlan állításokat fogalmaztak meg a gyanúsítottakról, részben pedig előrevetítették egy szigorú ítélet meghozatalát.