Jónáné Pocsai Edit, hajdú-bihari főügyész azt mondta: a műtrágya-nagykereskedelemmel foglalkozó cég ügyvezetői 2008-2009-ben kezdtek illegális tevékenységbe. A gazdasági társaság a rábízott mintegy 7,7 milliárd forint értékű műtrágyát sajátjaként kezelte és eladta.
A felelősségre vonás, a számonkérés nehezítése érdekében a cég nevét 2009 őszén megváltoztatták, majd olyanoknak adták tovább, akiknek sem lehetőségük, sem valós szándékuk nem volt a működtetésre. (Korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiderítette, a cég vezetésével egy hajléktalant bíztak meg, és a társaságot egy szegényes anyagi körülmények között élő házaspárnak fiktív módon értékesítették.) A könyvelési iratok hiányosak voltak, a cégjegyzékben történő változáshoz valótlan tartalmú okiratokat használtak fel, és ebben ügyvédek is közreműködtek.
A három ügyvezető ellen különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette, a számvitel rendjének megsértése, közokirat-hamisítás, míg további kilenc ember – közöttük két ügyvéd – ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a főügyészség. A vádlottak közül ketten előzetes letartóztatásban vannak. Az ügy kiemelt jelentőségű, így a bírósági tárgyalást soron kívül tartják majd a Debreceni Törvényszéken.
