Közélet

Hét halott, többtucatnyi sérült az utakon

A rendőröknek több száz balesetnél kellett intézkedniük.

Az elmúlt hétvégén – pénteken, szombaton illetve vasárnap – a rendőröket 349 balesethez riasztották, ebből hét halállal végződött: összesen hét ember vesztette életét. Az áldozatokon kívül 131-en sérültek meg: közülük 43 súlyos állapotban került kórházba, 88-at pedig könnyű sérülésekkel láttak el a mentők.

Csanádapácán például meghalt egy kerékpáros nő szombaton. A kerekező asszonyt előzés közben ütötte el egy utánfutós kisbusz, miután a biciklista valahogy a jármű és az utánfutó közé került. Az idős nő a helyszínen meghalt.

Baleset áldozata lett egy autós is a 41-es úton. A Nyíregyházát az ukrajnai Beregszásszal összekötő főút Apagy és Napkor közötti szakaszán ütközött két kocsi. Az egyik jármű egy fának csapódott, sofőrje meghalt.

Életét vesztette mások mellett egy motoros is Budapesten, miután a Bécsi úton karambolozott egy kocsival. A kérkerekűn utazó férfi életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrség tájékoztatása szerint mindezeken felül 211 olyan baleset is történt, amikor senkinek sem esett baja, anyagi kár azonban keletkezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik