Közélet

BKV-ügy: magára haragíthatja Antal Attila az ügyészeket

bíróság (bíróság, ítélet)
bíróság (bíróság, ítélet)

Az egykori BKV-vezér a bíróság előtt azt mondta, részben hatósági nyomásra tett terhelő vallomást vádlott-társaira. Az ügység mindezt cáfolja, és figylemezteti Antalt: a hamis vád miatt alapos vizsgálat jöhet.

Az egykori BKV-vezér a bíróság előtt azt mondta, részben hatósági nyomásra tett terhelő vallomást vádlott-társaira. Állítása szerint, amikor őrizetbe vették, azt mondták neki: ha nem tud az elvárásoknak megfelelni, akkor hosszú időre előzetes letartóztatásban lesz. Antal szerint ezért kerültek olyan mondatok is a jegyzőkönyvbe, melyekkel vádlott-társait nehéz helyzetbe hozta.

Az ügyészség visszautasítja Antal Attila, illetve egyes közszereplők által megfogalmazott vádakat, melyek szerint a nyomozás törvénysértő, az ötvenes éveket idéző módon zajlott. Az Antal Attila által megfogalmazott rendkívül súlyos vádak kapcsán az ügyészség kijelentette, hogy ha igaznak bizonyulnak, kivizsgálják ezeket, de az említett bűncselekményekről eddig semmilyen információ vagy adat nem merült fel, a védők sem jelezték ezt. Ugyanakkor az ügyészség azt is leszögezte, hogy amennyiben felmerül a gyanú, hogy az eljáró hatóság tagjait valaki a bírósági eljárás közben bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolja meg, azt is nagyon alaposan kivizsgálja.

Az ügyészség hangsúlyozza, hogy a büntetőügy terheltjének sem a nyomozás, sem pedig a bírósági eljárás közben nincs igazmondási kötelezettsége. A terhelt védekezésének egyetlen korlátja van: mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat.

A hűtlen kezelés miatt Antal Attilát a rendőrség 2010. január 26-ától kezdődően összesen kilencszer hallgatta ki gyanúsítottként, melyeken mindvégig jelen volt valamelyik meghatalmazott védője. 2010. január 27-én Antal Attila a következő felütéssel kezdte meg a részletes beismerő vallomását: „Védőimmel konzultálva őszinte, tényfeltáró vallomást kívánok tenni.” Ezeket a 2010. március 3-án kelt írásbeli vallomásában is fenntartotta és kiegészítette. A volt BKV-vezér a főügyészség előtt is fenntartotta a korábbi, rendőrség előtt tett beismerő vallomásait.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Antal Attila a bírósági vallomásában azt is állította, hogy a rendőrség a kihallgatása közben, laponként külön-külön, átfaxolta a felügyeletet gyakorló ügyészségre a gyanúsított vallomásának egyes részleteit, amelynek segítségével a rendőrség a kihallgatás további iránya kapcsán egyeztetett az ügyészséggel.

Ezzel szemben tény, hogy a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyeletet gyakorolt a BRFK nyomozása felett, melynek keretében azt írta elő, hogy a kihallgatás után – tájékoztatásul – faxolja át a teljes vallomást a főügyészségre. Minden alapot nélkülöz Antal azon állítása, miszerint a kihallgatás közben a rendőrség telefax útján vagy más módon egyeztetett volna a felügyeletet gyakorló ügyészséggel.

Az egykori BKV-vezér állításait Mesterházy Attila sem hagyta szó nélkül. Szerdán azt mondta, hogy az MSZP választ vár a rendőrségtől és az ügyészségtől arra, valóban előfordult-e, hogy “a rendőrség az ügyészség nyomására erőszakkal csikart ki vallomást emberekből”. Ha igen, akkor ezt politikai megrendelésre tette-e, és ha volt ilyen megrendelés, akkor az kitől érkezett? – kérdezte.

Az MSZP elnöke szerint Antal Attila keddi kijelentései alapvetően megváltoztatják a Hagyó-perrel kapcsolatos eddigi véleményeket. Hangsúlyozta: az ügy “2010-ben nagymértékben befolyásolta az MSZP kampányát”, és “vannak olyan elemzői vélemények”, amelyek szerint ennek az ügynek is köszönhető a Fidesz kétharmados győzelme.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik