Közélet

Szabadlábon a Roma Gárda ezredese

Daflics ezredes (roma gárda, )
Daflics ezredes (roma gárda, )

A rendőrség kezdeményezte ugyan, de az ügyészség úgy döntött, nincs szükség arra, hogy Bagó Ferenc előzetes letartóztatásba kerüljön.

A magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferencet csütörtökön kapták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai a saját lakása előtt. Közbiztonság és közrend megzavarására irányuló tevékenység jogellenes szervezésének gyanúja miatt őrizetbe is vették. A rendőrség kezdeményezte az ügyészségen, hogy a férfit helyezzék előzetes letartóztatásba, ám az ügyészség nem indítványozta ezt a Pécsi Városi Bíróságon. Ez utóbbi értesülést Hajdu István bírósági szóvivő is megerősítette. Bagó Ferenc tehát szabadon távozhatott a rendőrségről, az eljárás azonban nem szűnt meg, csupán szabadlábon védekezhet.

Az ügy azután kezdődött, hogy néhány nappal ezelőtt szárnyra kapott a hír, színre lépett a pécsi Roma Gárda. A szervezet vezetője, a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferenc a Dunántúli Naplónak korábban azt mondta, a cigányok, a zsidók és minden egyéb kisebbség érdekében kívánnak fellépni. Ahol támadás vagy fenyegetés éri őket, ott megjelennek, és fenntartják a rendet addig, míg meg nem érkeznek a rendőrök.

A bama.hu azt írta, hogy a lopásért elítélt, büntetett előéletű férfi cáfolta, hogy fegyvervásárlásra indítottak volna gyűjtést, a hír szerinte félreértésen alapul. A Pécsi Cigányok Egyesülete együttműködési megállapodást kötött más szervezetekkel, többek között amohácsi kisebbségi önkormányzattal és a Magyar–Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Egyesülettel.

A szentkoronaradio.com internetes portál már szerdán este arról számolt be, hogy a Jobbik pécsi képviselői meglátogatták „az úgynevezett Roma Gárda állítólagos toborzó bázisaként szolgáló irodát”. Az iroda üres volt, Bagó Ferenc nem volt ott.

A pécsi városi tévé pár órával később egy asztalhoz ültette Bagót és a jobbikos Gyimesi Gábor önkormányzati képviselőt. Előbbi férfi épp erről a felvételről tartott hazafelé egy újságíróval, amikor rajta ütöttek a kommandósok. Összesen öt embert állítottak elő, köztük a Bagó Ferencet hazafuvarozó újságírót is. A Roma Gárda vezetőjét őrizetbe vették, a többieket tanúként hallgatták ki, majd szabadon távozhattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik