Közélet

Hullával zsarolt az ügyvéd

Egy 2006. október 5-én elhunyt milliárdos holttestével zsarolták a családját.

A Budapest Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja Dr. Sz. Barnabás és társainak büntetőperét zsarolás bűntette miatt. Annak idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozott az eltűnt koporsó ügyében.

Kiderítették, hogy egy budapesti ügyvéd telefonon sofőri állást ígért egy férfinak, aki elfogadta a megbízást és négy társával Olaszországba, majd Ausztriába utazott, ahol egy temetőből eltulajdonítottak egy koporsót és Magyarországra hozták.

Az akkor már több éve halott milliárdos férfi holttestét tartalmazó koporsóval az elhunyt családját zsarolták. A tettesek e-mailben „a holttest visszaszármaztatásáért 6 millió eurót követeltek. Az ügyvéd kihallgatásakor tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik