A borsodi településen egy 25 éves férfit ütött el egy autó. A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Egyedné Novodonszki Éva elmondta: a baleset vasárnap hajnalban 2 óra 50 perckor történt Halmajon, a Fő utcán. Egy eddig ismeretlen gépjármű vezetője ütötte el a helybéli fiatalembert, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A mentősök a helyszínen stabilizálták állapotát, majd kórházba vitték.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a cserbenhagyó gázoló megtalálásához. Várják egy sötét színű, feltehetően Wolksvagen Passat, vagy hasonló személygépkocsi vezetőjének jelentkezését is, aki a baleset idején a helyszínen járt.
Meghalt egy elgázolt kerékpáros
Kórházba szállítását követően meghalt egy 29 éves nő, akit egy autó ütött el Szegeden, a Dorozsmai úti kerékpárúton szombaton hajnalban. A gázoló kocsi és a kerékpáros is az árokba borult.
A mentők a 29 éves szegedi kerékpárosost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, míg az autóból egy súlyos és két könnyű sérült került a Traumatológiai Klinikára. A sofőr rosszullétel magyarázta a balesetet.
A rendőrség igazságügyi műszaki és orvosszakértő bevonásával büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
