Közélet

Ismert modell volt V. László madámja

prostitualt(210x140)(3).jpg (prostituált, kéjelgés, )
prostitualt(210x140)(3).jpg (prostituált, kéjelgés, )

A celebek közt jól ismert nő közvetített luxusprostituáltakat a diszkókirály szórakozóhelyeire – írja a Blikk.

A lapnak egy névtelen informátor azt mondta, a nő évekig dolgozott az éjszaka császárának. Ő is a modellvilágból jól ismert celeb. „Felső kategóriás” lányokat vitt a szigeten lévő diszkókba, ahol csak a gazdag, prominens vendégeket szórakoztathatták. Akik lent mulattak, hozzájuk sem érhettek.

A Blikknek egy volt örömlány azt mondta, nemcsak a Hajógyári-szigeten, hanem V. László éjszakai bárjaiban is virágzott a szexipar. Negyvenezer forintért sofőr vitte a vendéget a lánnyal valamelyik ismert szállodába, ahol az egyórás légyottokra is megnyílt a szobák ajtaja. A 40 ezres fizetségből a lány csak 15 ezret kapott, a többi ment a „közösbe”.

A lányok rendszerint kölyökpezsgőt kaptak. A vendég poharanként kilencezer forintot fizetett, abból hármat kapott a lány. Minél több italra hívatta meg magát, annál jobban keresett. A borravalót nem volt érdemes eltenni. Voltak olyan emberek, akik vendégként mentek be, nagy borravalót adtak, amikor pedig kiderült, hogy a lány nem adta le, szóltak a főnöknek.

Miután V. László birodalma összeomlott, egyre-másra szedi elő a rendőrség a megdöbbentő eltűnések aktáit. A minap emberölés gyanújával őrizetbe vették az egyik szórakozóhely biztonsági őreit, most pedig a Népszava azt írja, hogy újra elővehetnek egy mindeddig megoldatlan rendőrgyilkossági ügyet, amelyet 1997-ben már lezártak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi nyomozóját 1995 júliusában ismeretlen tettes fejbe lőtte, holttestét pedig a Dunába dobta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik