Közélet

Emberölés gyanújával őrizetbe vették a Dokk biztonsági őreit

rendőrség (rendőr, TNOR)
rendőrség (rendőr, TNOR)

A biztonsági őrök dobták a Dunába azt a fiút, akit tavaly decemberben találtak meg a Hajógyári-szigetnél.

 

Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály – őrizetbe vételük mellett – eljárást indított B. Ádám Ferenc 24 éves üllői és Z. Alfréd László 38 éves budapesti lakos ellen. A két férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, de ellenük a rendőrségnek személyi és tárgyi bizonyítékok is a rendelkezésére állnak.

A nyomozó hatóság jelenlegi bizonyítékai szerint a két férfi 2011. december 3-án a Budapest III., Hajógyári-szigeten megaláztatása és bántalmazása után vízbe dobta az ittas, 21 éves Haraszti Gézát, akinek holttestét az őt kereső hozzátartozója találta meg a bűncselekmény elkövetésének napján a Hajógyári-sziget szórakozóhelyei közelében a Duna-parton. A fiatalember halálát vízbe fulladás okozta.

A Hajógyári-sziget Dokk Club nevű szórakozóhelyén portásként foglalkoztatott gyanúsítottakat a BRFK munkatársai tartózkodási helyeiken fogták el.

Folytatják a nyomozást

Az ügyben 92 tanút hallgattak ki, és kilenc szakértőt vontak be az eljárásba. Mint Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta, ezzel az elfogással még csak “az első dominó dőlt el”; azt gondolják, hogy a gyanúsítottaknak még lehetnek szabadlábon lévő cinkostársaik.

A rendőrség a 2006. február 12-én a Hajógyári-szigetről eltűnt Strehó Gergely és a 2006. június 3-án a Hajógyári-szigetről eltűnt Rajnay Zoltán ügyében folytatja a büntetőeljárást.

A diszkókirály

Mint korábban megírtuk, a rendőrségi főtiszteket is érintő vesztegetési botrány mellékszálaként a nyomozók emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást egy múlt év végén történt haláleset kapcsán, amely a több éjszakai szórakozóhelyen érdekelt V. László hajógyári-szigeti mulatóinak közelében történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik