Nagy ovációval fogadták az utasok a Puskás Ferenc Stadionhoz érkező hófehér, új metrókocsit, amelynek ülésein többen rögtön kényelmesen elnyújtóztak. Az Alstom vezetője kedd délelőtt nyújtotta át a régóta várt, új metrószerelvény kulcsát Tarlós Istvánnak, aki az ünnepségen megjegyezte, hogy “a sírból kellett visszahozni” a metrószerelvények ügyét. Az új kocsik szeptembertől közlekednek majd a kettes metró vonalán, -írja az Origó.
Csodálkoztak a metró utasai, akik a Puskás Ferenc Stadionnál szálltak ki kedd délelőtt, mert a lerobbant, rozsdásodó kék metrókocsik között az egyik vágányon egy hófehér, modern szerelvény állt. A legtöbben telefonjukkal azonnal lefényképezték a száz méter hosszú szerelvényt, amelyből a gyülekező újságírók és politikusok miatt egyre kevesebbet lehetett látni.
Az Alstom a tizenegy órakor kezdődő ünnepségen adta át Tarlós István főpolgármesternek az új metrószerelvényt, amellyel most csak az újságírók utazhattak, a budapesti utasok szeptembertől használhatják majd. Az átadón a média képviselői mellett főként a fővárosi fideszes politikusok jelentek meg, akiknek annyi szerep jutott, hogy felszabadultan mosolyogjanak.
Részletek, és további képek az Origó cikkében találhatók! ›››