Közélet

A szülőket okolja az ikrek gázolója

Erdi-baleset(960x640).jpg (érd, )
Erdi-baleset(960x640).jpg (érd, )

Eddig rossz idegállapotára hivatkozva nem tett vallomást a 63 éves nő.

Az érdi ikrek babakocsiját elsodró asszony nem élt panasszal a gyanúsítás ellen – írja a Blikk a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva. A lap szerint ez azért furcsa, mert az ügyvédjének azt mondta, nem felelős a balesetért. Azt állította, nem látta a babakocsit, amit a szülők hirtelen toltak ki elé, amikor egyenesen ment az úton. A gyászoló család felháborodott.

A Bors szintén arról ír, hogy a babák szüleit hibáztatja a gázoló, aki egyébként összeroppant. Védője szerint ügyfelét  “rendkívül megrázta az eset”. Az ügyvéd védence nevében is őszinte részvétét fejezte ki a családnak, de úgy vélte, elhamarkodott lenne bárkit rögtön felelősnek kikiáltani a gázolás miatt. A lapnak azt mondta: vitatják azt az állítást, hogy a szülők a forgalommal szemben haladtak. A sofőr szerint hirtelen tolták elé a babakocsit, mert az úttesten nem látta őket.

Mint korábban a Hír 24 megírta az érdiek egy része szerint a „város vezetőinek kellene a vádlottak padján ülniük, akik úgy alakítanak ki nagyforgalmú utakat, hogy azok valójában alkalmatlanok a biztonságos közlekedésre”. A polgármester tegnap megszólalt. A Tényeknek azt mondta, nem az utak tehetnek a hétfői tragédiáról. T. Mészáros András közleményben fejezte ki részvétét a családnak, ugyanakkor visszautasította a tragédiával kapcsolatos vádakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik