A történetről a napokban számolt be a homar.blog.hu. Eszerint az egyik utas jegyet akart venni a Nyugatinál az egyik automatából, és bár a jegyet kiadta a gép, a visszajáró aprót nem. Mint írja, fura hangot hallott, ezért közelebb hajolt a géphez, és bedobott még száz forintot, majd törölte a műveletet. A pénzt azonban ezúttal is hiába várta. Ekkor felnyúlt a pénzkiadó résen, ahol beleütközött egy fémlemezbe, amelynek elméletileg szét kéne ilyenkor nyílnia. Ám ez nem történt meg, méghozzá egy házilag gyártott akadály miatt. Az utas azt írja, a „csapda” egy húsz forintosból és egy vékonyra hajtogatott szalvétából állt, amelyet szigetelőszalaggal ragasztottak össze. Állítja, miután ezt eltávolította, rögtön kiesett a várt összeg.
Beszámolt arról is, hogy a szomszédos automata is hasonló „tüneteket” produkált, amikor egy férfi jegyet akart vásárolni.Azt írja, ebből is kiszedte az „okosságot”.
Elmondása szerint egy kicsit a helyszínen maradt még, ekkor látta, hogy egy 20 éves fiatal áll a trükközés mögött. Állítja, ezután felhívta a 107-et, hogy bejelentést tegyen, ám ott azt a választ kapta, hogy forduljon a BKV-hoz. Kérte, küldjenek legalább egy járőrt, de csak annyit mondtak neki „Ne most, jó?!”, majd rárakták a telefont.
A Hír24 kereste a rendőrséget az ügyben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy tudnak a blogbejegyzésről, és vizsgálják az eset körülményeit.
