Közélet

Elbocsátották a gyanúba keveredett rendőrt

rendorseg(210x140)(3).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(3).jpg (rendőrség)

Megszüntették a szolgálati viszonyát annak a Köztársasági Őrezrednél objektumőrként alkalmazott tiszthelyettesnek, aki a gyanú szerint fenyegető e-mailt küldött a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak.

A Köztársasági Őrezred a rendőrség honlapján olvasható pénteki közleményében, megerősítve az erről szóló sajtóhíreket, tudatta: a tiszthelyettes ellen, aki a Köztársasági Őrezred főtörzsőrmestere, a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytat eljárást.
A tájékoztatás szerint a Köztársasági Őrezred parancsnoka pénteken megszüntette az objektumőr szolgálati viszonyát.

Az m1 esti Híradójában csütörtökön hangzott el, hogy az ügyészség kilenc nap alatt azonosította és elfogta azt a férfit, aki a gyanú szerint e-mailben életveszélyesen megfenyegette a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársait. Az MTI Hírcentrum értesülése szerint a főtörzsőrmester június 5-én, négy nappal a rendőri vezetőket is érintő korrupciós botrány kipattanása után álnéven regisztrált egy ingyenes levelezőrendszeren, majd azon keresztül, “Vadász” aláírással küldte a fenyegető e-mailt a vesztegetési ügyet feltáró Nemzeti Védelmi Szolgálatnak.

Az MTI Hírcentrum értesülése szerint a főtörzsőrmester tagadta, hogy ő küldte a fenyegető e-mailt, és panaszt tett a gyanúsítás ellen. A zaklatással gyanúsított rendőrt nem vették őrizetbe, szabadlábon védekezhet.

A rendőri vezetőket érintő korrupciós ügyre június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg, négy vezető beosztású rendőrtisztet és két civilt, valamennyien előzetes letartóztatásban várják a tárgyalás megkezdését.

Korábbi tájékoztatások szerint a főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján idén február óta nyomoz vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik