Közélet

Rendőrmaffia: készül az alvilág

bilincs-fegyver (bilincs, fegyver)
bilincs-fegyver (bilincs, fegyver)

A Vasárnapi Blikk szerint a piac újraosztásáért véres bandaháború kezdődhet.

Amennyiben a bíróság hónapokig fenntartja az éjszaka császáraként emlegetett férfi előzetes letartóztatását, elindulhat a konkurenciaharc, ami véres összecsapásokkal is járhat, hiszen milliárdos üzlet a tét – írja a lap, amelynek egy névtelenséget kérő informátorazt mondta: Vizoviczki László módszereire nem volt jellemző az erőszak. A szórakozóhelyekre először vételi ajánlatot tett, ha ezt a tulaj nem fogadta el, próbálta ellehetetleníteni a konkurenciát. Csak ritkán fenyegetőzött.

Vizoviczki hálózatának profizmusát mutatja, hogy miután kiépítette kapcsolatait, mindegyik, az üzletben részt vevő félnek – köztük a rendőröknek is – külön telefont vásárolt, amiken meg tudták beszélni a kényes dolgokat. Sem a zsaruk, sem Vizoviczki nem számolt azonban azzal, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat lehallgatja ezeket a beszélgetéseket. A lap szerint ez az egyik legfőbb bizonyíték az ügy szereplői ellen.

A gyanú szerint a főrendőrök több százezres, illetve milliós havi apanázst kaptak évekig, hogy egyes szórakozóhelyeket megvédjenek, a konkurenciát razziákkal zaklassák. Az üggyel kapcsolatban több olyan aktát is megnyitottak, amelyek titokzatos eltűnésekről szóltak és közük lehet Vizoviczki László szórakozóhelyeihez, ahol megpróbálhattak eltussolni a kábítószeres haláleseteket. A Magyar Nemzet szombaton arról írt, hogy a mulatókat látogató fiatalok szerint, ha valaki összeesett a diszkók környékén, azt az alkalmazottai összeszedték, majd autóval a sziget távoli részére vitték és kitették. A mentőket nem értesítették, mert el akarták kerülni, hogy razziákat tartsanak.

A Hír24 szintén kérdezte erről a rendőröket, akik közölték, a társszervekkel közösen folyamatosan ellenőrzik a főváros illetékességi területén található szórakozóhelyeket. „A Hajógyári sziget is szerepel a rendőrség járőrútvonalán, a forgalmasabb napokon természetesen súlyozott jelenlétet biztosítva folyik az ellenőrzés”- fűzték hozzá.

Veres szabadlábon

Közben a Bors arról ír, hogy szabadlábra került Veres István, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Zóna Taxi vezérigazgatójaként összejátszott a Budapest Airport egyes vezetőivel. A bíróság jogerősen is elutasította az ügyészség letartóztatási indítványát. Az operatív nyomozás már 2006 márciusában elkezdődött, amikor a ma összejátszással gyanúsított felek még nem is ismerték egymást, ráadásul Veres csak 2011 márciusától töltötte be a vezérigazgatói pozíciót, amikor a taxiscég már nem is működött a reptéren – emlékeztet a lap. A Borsnak most Veres csak annyit mondott: korábban írásban is többször közölte: készséggel áll a nyomozók rendelkezésére, ezért nem érti, miért volt szükség a kényszerintézkedésre.

A HVG szerint a piac már a kormányváltáskor biztosra vette, hogy V. László háttérbe szorul, mert közismert volt „a vállalkozó rossz viszonya Pintér Sándor belügyminiszterrel mint volt főrendőrrel éppúgy, mint későbbi biztonsági üzletemberrel. A hetilap írt arról is, hogy nem sokkal korábban került rács mögé a piac másik ismert, „sokáig szintén immunitást élvezőnek gondolt figurája”, Veres István. A HVG úgy tudja, a taxistársadalom tényként kezeli, hogy „a Zóna ferihegyi kegyvesztése nyomán alakult Green Taxiban mindketten csendestársak voltak”, aminek azonban nincs nyoma a háttércégben. A hetilap külön emlékeztet arra, hogy a Zóna-Service Zrt. ügyében a rendőrséget csak Veres érdekelte, noha név szerint csak 2010 decemberében jelent meg a cégben. Elődjét, Samu Attilát, a belügyminiszter jelenlegi főtanácsadóját. ki sem hallgatták.

A Bors korábban azt írta, hogy egy másik ügyben őrizetbe vett vállalkozó azután került szabadlábra, hogy terhelő vallomást tett a budapesti diszkókirályra. A Központi Nyomozó Főügyészség hónapokig folytatott titkos nyomozását V. László, illetve a vele egy időben lefogott két volt főrendőr, K. Tamás (a BRFK Közrendvédelmi Osztályának volt vezetője) és H. Lajos (az NNI speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának egykori vezetője) ellen. Az operatív nyomozás azonban – a Bors szerint – kevés volt ahhoz, hogy őrizetbe vegyék a vezető beosztású rendőröket, ezért kötöttek vádalkut egy másik ügyben meggyanúsított, majd őrizetbe vett vállalkozóval.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik