Közélet

Nyomoznak a rejtélyes iskolai rosszullétek miatt

iskola pesterzsébet (iskola, iskolás, pesterzsébet)
iskola pesterzsébet (iskola, iskolás, pesterzsébet)

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomozást indított a rendőrség a XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak hétfői tömeges rosszullétével kapcsolatban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Az iskolát hétfő délelőtt ürítették ki, miután a gyerekek ismeretlen eredetű szagra panaszkodtak, és sokan rosszul is lettek. A tűzoltók és a gázművek szakemberei méréseket végeztek az épületben, de a levegőben semmilyen szokatlan anyagot nem mutattak ki. A tanulók a déli órákban visszatérhettek az épületbe, kora délután azonban ismét kiürítették az épületet.

Az intézményből több mint ötven fiatalt szállítottak kórházba, de mostanra valamennyien hazamehettek. A katasztrófavédelem szakemberei másnap reggel ismét végigjárták az épület minden szegletét, de műszereik semmilyen mérgező anyagot nem mutattak ki, így újraindulhatott a tanítás.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtöki vizsgálata is eredménytelen volt. Ők sem tudták megállapítani a gyerekek rosszullétének okát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik