Közélet

Sajnálkoznak a West-Balkán-ügy vádlottjai

west balkan (west balkan, )
west balkan (west balkan, )

Minden ügyvéd és vádlott felmentést kért a West-Balkánban történt tragédia miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, kedden.

A korábban és kedden előadott védőbeszédek szerint részben bűncselekmény, részben bizonyítékok hiányában kellene felmenteni Szalontai Győzőt, a West-Balkán Kft. egyik ügyvezetőjét, az intézmény bérbeadóját, Kecskés Tamás és Csanádi József rendezvényszervezőt, valamint a program biztonságáért felelős Hranek Istvánt. Már minden vádlott és védője sajnálatát fejezte ki.

Az ügyészség mindannyiukat halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja. Az ügyész leszögezte: 2011. január 15-én a tragédiát az okozta, hogy a megengedettnél sokkal több fiatal jutott be a szórakozóhelyre, a biztonsági szolgálat pedig nem megfelelően működött.

Hamarosan kiderülhet, a bíróság mit talál bizonyítottnak, és a vádlottak milyen büntetést kapnak.

Mint ismert, a West-Balkán Klubban 2011. január 15-én történt a tragédia. A rendezvény estéjén körülbelül háromezren zsúfolódtak össze a Nyugati téren levő klubhelyiségben, ahol pánik tört ki. Az emberek vagy mozdulni sem bírtak, vagy kényszerűen sodródtak a tömeggel. Így történhetett meg, hogy három fiatal lányt odaszorítottak a lépcsőhöz, illetve amikor elestek, rájuk léptek, rájuk zuhantak, így mindhárman megfulladtak. Rajtuk kívül tucatnyi fiatal szenvedett elsősorban zúzódásos, könnyebb sérülést.

A büntetőper tavaly novemberben kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyvezető igazgató nem ismerte el bűnösségét. Vallomása elején hangoztatta, hogy 1997 óta szervezett rendezvényeket. Ismeri az előírásokat, a cégnek jogásza is van. A bíró azon kérdésére, hogy miért nem írták bele a szerződésbe, hány fő befogadására adják ki a helyiséget,  azt válaszolta: “Nem tetsző lesz a válaszom, napi 14-16 órát dolgoztam.” Arra a kérdésre, hogy változtatna-e valamit a tragédia előtti állapotokon, egyszavas választ adott: mindent.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik