Közélet

Megkezdődött a West Balkán-ügy tárgyalása

Négyen ülnek a vádlottak padján. A tárgyaláson csak előzetesen regisztrált újságírók vehetnek részt.

A  West Balkán Klubban 2011. január 15-én történt, három halálos áldozatot követelő tömegszerencsétlenség miatt négyen kerülnek a vádlottak padjára. A bérbeadó kft. egyik ügyvezetője, a rendezvény két szervezője és a biztonsági szolgálat vezetője. A vád szerint nem állapodtak meg abban, hogy hányan mehetnek majd be a rendezvényre, amit az előírásokat megszegve nem jelentettek be a tűzoltóságnak. A rendezvény estéjén körülbelül háromezren zsúfolódtak össze a Nyugati téren levő klubhelyiségben, ahol – miután a résztvevők között pánik tört ki – három fiatal lányt agyonnyomott a tömeg, többen  pedig megsebesültek. A történtekért felelősnek tartott négy férfit halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett  veszélyeztetéssel vádolják. A büntetőper kedden reggel kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A rendkívül nagy médiaérdeklődés miatt csak előre regisztrált újságírók vehetnek részt a tárgyaláson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik