Mint Pintér Sándor az éves miniszteri meghallgatásán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén elmondta, 4250 ember kiképzése történik meg június 30-ig.
A létszámbővítéshez kötődően várható volt, hogy több bűncselekményt derítenek fel, több elkövetőt fognak el a rendőrök, ennek megfelelően a börtönök túltelítettsége nem csökken. A tárcavezető tájékoztatása szerint jelenleg 138 százalékos a börtönök telítettsége, amin egy létszámtelítettség-kiegyensúlyozó programmal, valamint két börtön – a solti és a Gyorskocsi utcai intézmény – szolgálatba állításával próbáltak segíteni.